Géczi János: Vers a térkitöltő fényről, a megpróbált idővel

A története egyetlen s abban
benne található valamennyi
valaha volt kép, amiket látott.
Az asszonyokról, a bajtársakról,
azokról is, mert megszolgálták,
akiket gyűlölt. A dolgokat,
a szemzőkést s a borítókosarat.
A nyírlápot, a gyeprét alatti
feketeföldet és az eget.
Mindegy, mivel látta, szemüveggel,
kamera révén, melyik médium
által átalakítva, és az is,
ahogyan nézte őket, az övé
voltak. Felejthetetlenek. Olykor
telefonján face time-módban hívta
Giovanni Arnolfinit. Látni
akarta bohókás kalapját vagy
feleségét zöld ruhában. Néha
Dickens mopszát. Máskor, csillámmal
lefújva, ahogyan egyszerre
csendéletként és élőlénytársként
tanulmányozza, a vénuszkagylót,
egy nyári reggelen, a fövenyen.
Kiállták mind az idő próbáját.