Lelkemről leszakadt a fásli,
Kiürült szívemben a spájz is.
A könnyem elapadt,
Nem jönnek a szavak,
Felfordul világom, parázslik.
 
Létem tág, kiürült pusztaság,
Szív ágán a semmi unja már
Döcögős ritmusom,
Álmoskás rigmusom,
Költőmre bús egek kútja vár.
 
Költőm hűs rétekre távozott,
Csendmozim fakóra változott.
Szalámi zsömlében,
Szűz tea melléje,
Ez lennék… ez a kép rámkopott.
 
Elfogytak magasztos ideák,
Szív böjtje pár éve le-leránt.
Nincsenek sanzonok,
A kamra kifogyott.
Fázol tán? Fogason rongykabát…