Nézd, micsoda szél ez!
! Ha nem vigyázol, szívedről a vizes fáslit
letépi. Vési a falakat is, a házak, mint
régvolt plakátok:
: szakadnak. Roppan papír, évek, nevek és ablakok.
. Védekezz, ahogyan szőke gyilkosok, nézd, a pályaház
rád böffenti üvegsíkjait, míg eiffel galambok közé
menekül, s megül a traverzeken. Mosolyodba ragad
szemét és törmelék, utcák és fényes hazugság, lobogó
sapka nő büdös hajadra, láttatsz bivalybőr alól.
. Ázott fotópapír óvja arcod: fejed sötét keretben:
: sötét négyzetben sötét szemeid lesekszenek: érzék-
-hulla, idegkaszni, néma ducasse. Jelen grafikája vagy
magadnak. Népmese kell, hogy leírjon, szerelem,
, gyűlölet, a halogénszemcsék is tagadnak, elgyűrt
jövővel állsz ott, ahol halogénfényben áznak az álmok.
. Medvék indulnak veled hóban.
. Veled vér zuhog montevideóban. Csöndben. Szél
                                                                            esik
veled erdélyi havazással, indulnak havasi erdők,
, pálmák vigyázzák e körúti sarkot, kőbe, falba és
országba vájt bérházakat, szembehúzott láthatárokat.
. Mindenütt lobognak az egyetértés lobogói, csak a
szavak zászlói meghajtva, üresednek ólak, havasok!
! Elforognak színes cápák, mozik, ringlispilek, és ha
eljátszattak játékok, kreppvirágok: körbefut rózsaszín
félelem. Ez a szél a képeket szemedbe söpri!
! Ám utak és sínek szilánkjait kabátról lesöpörni!
! Az óceán hol van?
? Az óceán, kinek idők előtti mélyei utánad küldték
a szelet, az óceán rád uszítja az őszt, hogy hideg
tüdődben megkeményedjen a gyűlölet.
. Rád talált az óceán, és véred kiszökik feszülő
ágyékod pórusain, fölmered a gonoszság sárga szemedben
sárga kavicsként, a pályaudvari vizeldében földagad
markod ívében a kivérző tenger. Kardhalak, bálna-
-halál. És cápák futnak szét a szélben, firkált falak
között nyomod szét a klórszagú cápakirálynőt, síkos
combjait széjjelhasítod, íme, nőstény üzenet és
gyönyörű óceán! Homlokod pirosan ujjong a klozett
falára kopogva, míg halántékodra esik a meszelt fal,
, és hűlő tekinteted a semmibe verődik, spermád
kikoppan szemeid síkján lefolyva, s te körbejárod e
köpetnyi tengert, az óceán rád mért üzenetét.
. Gyűlölet forog át a kristályklozettokon! Nézd:
: micsoda jó szél ez.
. Ha nem védekezel, a rossz sebek, rossz fájdalom
lehámlanak légcsöved bűzös falairól, bár sápad
a város is, az ősz címfestők nyomában szalad, és
fölhasadnak a feliratok. Védekezz, mert kicsúfol
időd, az óceán! Elpártolnak tőled gyilkosok,
, dühödt fájdalommal hugyoznak le volt szeretőid,
, védekezz, mert kiröhögnek, kiröhög a vér, a bor,
a hús, és kiröhög a kés. Cápák lavórja, a vértől
kerek óceánt fogadjad fájó eredbe, hogy a gyűlölet
beférjen meszelt őrszobák falaiba, cellák közé,
, az üzengető szél beférjen légcsövedbe, szégyenedbe
befér erdély, befér szégyened parcelláiba hideg
estében körúti séta.
Koponyád elég legyen a gonoszságot megmeríteni!
! Koponyád kopaszra nyírják!
! Mint koszos zoknit ráhúzzák a legvénebb bivaly
bőrét, ráfeszül kutacsaidra, meghízik sárban és
folyóban, kövéredik roppantva gyönge gömböt, rajta
szétszaladnak vastag bogarak. Lopódik valami fény:
: fekszel bokányi vízben, hajnali fény szóródik
gyökér alá, ringat rossz ízű reggel, lassú öntudat,
, míg a fűz alól a tenger előtör, s kezedből a
kishalak kimúlnak. Élő hajad befelé növeszti a
gondolat lefolyóit, elömlik a csatornaszag,
bénult nyelveden nő a gyűlölet, megnő a
bivalyos zsákban, a büdösség keményszik teafőző
kanalában, és heréid kisebbszenek a vágytalan
szorításban: marad csak véres íve a csontnak.
. A szulfitos fehérek átfutnak rózsaszirommá, míg
elfut rajtuk tétova vörös, zászlók kemény színe,
, míg alvad pirosfehérzöld, évszámok száradnak
feketévé, alvad az emlékek trikolórja
zászlótalanná. Megmarad rózsaszín csont, benne
zászlópiros, benne csontfehér, benne zászlózöld,
és a fehér gömböt összekeni trikolór kosz, hajas
büdös ömlik el agyad hű csatornáin. És elhagy
paripák gyönyörű trappja, lobogók alól kikopsz,
, szádban hegyláncok a súlyos fogak, súlyos buda
áll ínyedben és hólyagzik szájpadlásodon, agyvelőd
loccsan járdaszélen, tócsákban oldódik óceán.
. A maradék sebszéle mindig szégyen, idehoztak váltók,
, részeg bakterek integettek, míg éjféli ablakok előtt
haladtál mindentől távolodásban. A maradék sebszája
mindig szégyen: a szégyen hiányzik itt egészen.
. Nézd, micsoda szél ez!
! Mal d’aurore, hajnali romlás, mal dolor, csak
rossz fájdalom alkonyodik fázó szemedben. Nézd,
, micsoda szél ez:
: öblök bűzét kergeti föl a lassú dunán, döglött
halak lélegzenek a város partjainál, sötétség
altatja szemetét. Mozik és presszók közt rohansz,
, végre szerelem nélkül, két sárga festékgomb
a szemed, cápákat old ki belőlük az esti eső.
. Kisebbedik szíved, rémült bakák halnak belőle,
, kifogy belőle la plata és ócska duna. Sosem
győzhető forradalmak halnak szívedből, beleidben
szabadságharcok lobogói törnek szilánkra, hasadban
a gyűlölet anyaga egybezuhan, rohansz aluljárók
és színházak, bárok és kocsmák között, őszi
kurvákká lesznek a gyönyörű cápák, szíved fekete
lyukká kisebbedik, kisebesedik, ahogyan kihullanak
belőle a fogak, megerőszakolt kislányok tejfogai
párducagyarak között. Pokoljárt szíved lesz
jó szagú labdacs, vonzó és súlyos, mint a vágy,
, mihez neonsugarak hajolnak, bolygók zuhannak
köréd, az estét elindítod az este ellen. Lapos
ráják a tenyereid, benne kisülnek kisszerű fények.
. Kisebbedik szíved, akkora csak, mint
csapágygolyó: kisgyerek is elgurítja.
. Nézd, micsoda szél ez!