Bikák dögölnek, halnak halak.
Halállal jelöl porond,
rendházban húzó árny-alak
földszintmagasból udvarra ront
és kivont pincekulccsal rémít kölkeket.

Homok issza a szomjas, sűrű vért,
szomját oltja a hűlt homok, ahogy
isten tölti a lelkeket
elérve a vékony telért, ahol
fölfénylik légző horizont,

ahol megépülnek múló templomok,
kikötőkbe süllyedt kártyavárak:
halálra horgonyzott fáradt
hajók, kik dőlő oldalukról
halakra rozsdát szitálnak:

ember jövőjét rajzoló romok
idők végtelenjére kiszögezve.
Soha már nem mozduló hajók
hajló ég alatt fúlni valók:
a Tenger tüdeje megszakad.