Támba Renátó: Kőbe zárt fájdalom
Nem fájt nagymamám halála, nem sirattam meg. Sokáig gyötört az önvád, hogy nem voltam képes őt elsiratni, de már rájöttem: én már őt korábban elsirattam.
Támba Renátó: A lányka és az ég
A lányka napok óta tévelygett az erdőben. Lepihent egy fa tövében, lába nem bírta tovább. A fából megannyi ág és gally meredezett az ég felé, a lány mellett egy vastagabb.
Támba Renátó: Ismétlés
A tükör előtt állok, a csapra támaszkodva, zuhog rólam a víz. Nemrég még aludtam, aztán riadtan ébredtem iszonytató rémálmomból.
Támba Renátó: A kívülálló
Piros harisnya van a fejükön, úgy üldöznek engem, át a sáson, a játszótéren, egészen a házunk lépcsőjéig, a négyemeletes tömbház élénkpiros vaskapujáig
