Van nékem Istenem!
— Hogy is ne lenne?

Itt görbed velem,
éjt-nap, este, reggelente.

Reggelente,
— mikor még nem jut eszembe,
mi is volna a penzum mára,
                                             mely szerep?
Ábrahám, Izsák vagy Sára,
vagy csak úgy, pogány magam legyek?!

Van nékem Istenem!
— Hogy is ne lenne?

Itt görbed velem,
éjt-nap, este, reggelente.

Estelente,
— hogy nem tudom valamit jelent-e,
mikor a rögös vér szívemre ráver,
                                                       mint egy dobra…
Dávid, Káin vagy Ábel?
— Én ütődöm, mint egy szikla,
s oly mindegy ki is hajítja,
                                           dobja!

Van nékem Istenem!
— Hogy is ne lenne?

Itt görbed velem,
éjt-nap, este, reggelente.

Éjt-nap csak velem.
— Hisz létem kérdi folyton: hisz-e Ő nekem?
Hogy engem ad, engem vesz árulása
                                                           vagy hite.
Mózes, József és mindahány bátyja…
— Bennem ki érti, s ki kérdi, kiabálja
                                                            „kinek nincs hite, hisz-e?”

Van nékem Istenem!
— Hogy is ne lenne?

Itt görbed velem,
éjt-nap, este, reggelente.

S hogy nem hiszek klérusnak, papnak,
leszek csak úgy, pogány magamnak,
                                                            — ha hagynak!

Kívül vagy belül,
de rendületlenül
megállva Benne!

Mert van nékem Istenem,
— hogy is ne lenne?