Vörös István: Időállat, légvárrepkény

Vörös István

Időállat, légvárrepkény

ballada, amihez nem kaptunk ajánlást

A tradíció hogyan épül?
És a szellem miként mozog?
Mi szolgálhat majd menedékül,
ha ránk lőnek az angyalok?
Vagy ez nem reális dolog,
nincs veszélye a hagyománynak,
a múlt végül eloldalog?

Az idő nem kegyetlen állat,
összeszedi a biztos tudást,
hagyja, hogy légvárat építsünk
belőle, de nem tesz csodát.
A csoda, hogy a vár felépül,
mi szolgálunk majd menedékül
neki, s bennünk sokáig állhat,
de nélkülünk marad majd végül.

Az idő nem kegyetlen állat,
inkább egy közömbös növény,
még örülünk is, ha befutja
az építkezés kezdetén
a falat, s kintről összetartja.
Többletet képzelünk szavakba,
mindegyik nagy haszonnal áltat,
s ráismerünk a pillanatra,

– az idő nem kegyetlen állat,
csak széteső memória –
mikor mindez semmivé válhat,
de megmarad egy múmia.

Az idő nem kegyetlen állat?