Ocsovai Ferenc: Zöldövezet

Kezdetben voltak a kocogók. Vagyis kezdetben voltak a kutyasétáltatók. Vagyis mindkettő. Vagy egyik sem. Igazából ebben a kérdésben talán már sohasem lehet kellőképpen igazságot tenni.

A kocogók mindig is azt fogják mondani, hogy ők voltak előbb, ahogy a kutyasétáltatók pedig mindig is azt, hogy ők, éppen ahogy a magyarok és a románok veszekednek rajta immár több, mint egy évszázada, hogy Erdélyben ki volt előbb. Ki uralta hát a városi parkok és ligetek sokaságát, mielőtt megkezdődött volna ez ősrivalizálás a szabadidős tevékenységet folytatók ezen két hagyományos, bevett kasztja között?

A kutyasétáltatók szerint a kocogók ugyanis bátran elmehetnének másféle is futni, akár egy bicikliútra vagy egy aszfaltútra is, de végső soron egy konditermi futószalag is tökéletes lenne nekik, ha edzeni óhajtanak, mert „akkor legalább senkinek nem kellene kerülgetni őket”. A kocogók ellenben másképp látják a helyzetet, és szerintük a kutyasétáltatóknak kellene változtatni a mentalitásukon, akik „vehetnének inkább kertes házat”, ha kutyát szeretnének, vagy még jobb: ne is tartsanak inkább a lakásban kutyát.

Erre aztán a kutyasétáltatók is kijönnek a sodrukból, és kikérik maguknak, hogy valaki elvenné identitásuk egy lényeges elemét, mégpedig a kutyát. Tudniillik, kutya nélkül a kutyasétáltatók nem lennének többek, mint egyszerű sétáltatók. Mi több, egyenesen csak sétálók, majdhogynem közönséges gyalogosok, ami aztán hallatlan válságot és belső meghasonlást idézne elő kutyasétáltatók millióiban.

A kutyasétáltók mindeközben inkább úgy látják a helyzetet, hogy a kocogóknak nem kellene sem kocogni, sem futni, sem szaladni, sem rohanni, sem loholni, de még ügetni vagy vágtatni sem, ami egyébként is a lovak szellemi termékének minősül, és mint ilyen, a szerzői jog szigorú védelme alatt áll. Elvégre is ezek az emberek nem az olimpiára készülnek, és nem boxmérkőzésre gyúrnak, mint például Papp László vagy Rocky Balboa.

Ezek az úgynevezett kocogók (mit kocognak?) zavarják a kutyák lelki nyugalmát, ahogy hirtelen felbukkannak a semmiből a méregdrága, csúcstechnológiás fejlesztésű, memóriahabos, okosbetétes, finombéléses cipőikkel és csattognak, trappolnak, szívbajt hozva az ő kis kedvenceikre.

A kocogók úgy válaszolnak erre, hogy a kutyáktól állandó rettegésben telik az életük, hiszen ha kitérnek a veszély elől, minden gazda bátorítja őket, hogy a kutya „nem bánt, nem bánt”, ha viszont közel merészkednek, és megmarja őket a kutya (ami a kutyasétáltatók szerint a rémült állat jogos önvédelme), akkor a kocogó bármennyire is toporzékol az oltási könyvért és veri az említett szupercipő méregdrága talpát a földhöz.

Az oltási könyv ugyanis valahogy soha nem kerül elő, noha a kutyasétáltató biztosítja a kocogót, hogy az oltás megtörtént, „fölösleges cécóra pedig a világon semmi, de semmi szükség”, mert aztán ha karanténba helyezik a kocogót is, meg a kutyát is, akkor mindennek vége. Milyen lenne az a világ, ahol a kocogó nem kocog, a kutyasétáltató pedig nem sétáltat kutyát…?

Néha arra vetődik egy-egy mezei gyalogos is, amikor hasonló viták fordulnak elő, és jelezni próbálja, hogy a park valószínűleg elég nagy mindannyiuk számára, de ilyenkor a kocogók és a kutyasétáltatók egy frontba tömörülnek és haragosan, egybehangzóan jelentik ki, hogy a gyalogos foglalkozzon inkább a maga dolgával. Vagyis gyalogoljon. 

Nem ritkák az ilyen alkalmi szövetségek egyébként a városi parkokban és faluszéli erdőségekben. A kerékpározók, akik a kocogókkal hasonló konfliktusban állnak, mint ahogy azok a kutyasétáltatókkal, olykor a kocogókkal mégis összefognak, hiszen számukra sem kellemes, ha egy kutyasétáltató vetődik az útjukba éppen. Ráadásul kikérik maguknak, hogy a kutyasétáltatók a kocogókat a bicikliútra tereljék, amikor így is alig van belőlük egy kevés, és azt is állandó megszállás alatt tartják mind közül a legzabolátlanabb kaszt tagjai: a rollerezők.

A rollerezők ellen aztán a kocogók, a kutyasétáltatók és a kerékpározók is összefognak, (sőt, potyautasként néha meg a gyalogosok is felülnek erre az ad-hoc koalícióra) és együttes erővel próbálják kitiltatni a rollerezőket a közösség zöld részeiről, miközben mindannyian meg vannak győződve róla, hogy az ő kasztjuk gyakorolhatja a kizárólagos jogot a parkok fölött.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikkel a kocogók és a kutyasétáltatók nem tudnak mit kezdeni. Ilyen az, amikor szembejön velük egy kocogva kutyát sétáltató, akiről nem tudják eldönteni, hogy barát vagy ellenség. Megbízható szövetséges, aki átérzi egy kicsit az ő fájdalmakat is, és a másikét is?

Egyfajta hídszerepet magára vállaló, összekötő elem, hiányzó láncszem a kétféle ősi csoport között? Vagy éppen ellenkezőleg: egy köpönyegforgató, sehonnai, sehová sem tartozó renegát társaságról van szó, akik mindkét kasztnak próbálnak egy kicsit megfelelni és a kedvére tenni?

Alapvetően azonban a kutyasétáltatók és a kocogók is inkább úgy tekintenek erre a keverék fajra, mint amolyan trójai falovakra. A kocogva kutyát sétáltatók érdeke ugyanis, hogy soha, egyik frakció se tudja legyőzni a másikat, különben elveszítenék önazonosságuk egyik felét, és vagy egyszerű kocogók lennének kutyasétáltatás nélkül, vagy pedig pusztán kutyasétáltatóként kellene élniük szürke mindennapjaikat, ráadásul kocogás nélkül.

A kocogva kutyát sétáltatók egyetlen szövetségesei a szintén sehová sem tartozó kutyával kerékpározók lehetnének, de olyan ellentéteket szülnek köztük az ideológiai különbségek, azaz, hogy a kocogó, vagy pedig a kerékpározó kutyasétáltatásnak van-e nagyobb létjogosultsága, ami mellett szó nélkül nem mehetnek el más csoportok sem.

Így a kocogók és a kerékpározók is kialakították erről a vitáról a maguk szilárd, megfellebbezhetetlen véleményét, és a kutyasétáltatók is érintettnek érzik magukat annak okán, hogy mindkét vitázó fél részterülete kapcsolódik egy olyan tudományághoz, amiben ők igen jelentős tapasztalattal rendelkeznek – vagyis a kutyához.

Ezért aztán a kocogva kutyát sétáltatók és a kutyával kerékpározók között inkább megköttetett egy hallgatólagos paktum, mi szerint egyik sem bírálja a másikat tevékenységében, és nem is lépnek fel együtt semmilyen közéleti platformon, mert külső szereplők, vagyis kocogók, kerékpározók, és mindenekelőtt kutyasétáltatók tucatjai avatkoznának be az ő belviszályukba és osztanák fel egymás között kijelölt territóriumaikat.

Az ügy kényességéről a két leghangosabb csoport, a kocogók és a kutyasétáltatók értesítették már az illetékes közterületfelügyeletet is, amely azonban lapzártánkig nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.

Ocsovai Ferenc legutóbb a Szöveten: