Juhász Zsuzsanna: Sírbadőlési ütem

Dehogy vagyok határozatlan, de jobb lesz, ha kicsit várunk a vétellel.
Lehet, lehet, hogy feljebb megy az ára, de a gyereket most nem lehet tovább terhelni. Tudod, azt, amelyik itt maradt, velünk maradt. De áldás, az nem lett belőle.
Mert felment most is a vérnyomása, és marná a gyomrát a sav, hogy ilyen messzire tervezünk. És számolgathatná, hogy négypolcnyi fagyott húst mennyi idő alatt lehet megenni.
És ne mondd, hogy nem így van, mert fél. Fél ez a gyerekünk, hogy összeomlik a ház, eladhatatlan lesz, mire eladhatják végre utánunk. Ezért hát neki felháborító lesz, ha megvesszük, pláne, ha őt kérjük meg a cipelésre.
És ráadásul még azt se mondhatja, hogy lusta vagy, mert orvos tiltott el az emeléstől. Lefegyvereztük, az biztos. De ez nem esik nekem jól, nem a félelme, hogy örökség nélkül marad. És figyeld csak meg, már most is így él. Mintha kimaradt volna minden, de minden ráhagyásból. Dühösködik és morog, olykor pedig sajnálja magát, ha megbetegszik.
Viszont a másik gyerekünk szeret bennünket, és a változásokat is utálja, legfőképp a szükséges, elkerülhetetlen veszteségeket. Neki az lenne jó, ha sokáig élnénk. De azt azért nem mondhatjuk, amit ma egy asszony, hogy azt se tudja, hogy maradjon életbe! Hogy a két kutyájának ő maradjon a gazdája halálukig. És úgy mondta, mint sürgető feladatot. Valamit, amit csinálni kell. Pedig csak lennie kell. Hát persze, szinte megmámorosodva mondta, hogy neki bizony lennie, léteznie kell.
Én pedig kullogtam tovább leforrázottan, mert miértünk senki, de senki nem akar ennyire élni. Nekünk már ki kellene verni a fogainkat magunknak, mint egy keleti elbeszélésben. Hogy megnyugtassuk a gyerekeinket, hogy nem kell sokáig eltartaniuk. De tényleg, micsoda világ ez, ahol szégyen már hosszú életet kívánni egymásnak. Holott a kutyák még kivárnák, ha tudnák. Ők életük végéig akarnának bennünket.
Míg az embernek már szégyen, ha sokáig szeretné nézdegélni a világot. Bár a harmadik gyerekünk biztosan azt akarja, hogy éljünk. Ő már anyádat is sokszor megpásztorolta kicsi korában, de aztán iskolába kellett járnia. Most pedig velünk törődne többet, de nem lehet.
Mert külföldre kellett mennie. És ha jót akarunk neki, egészségesen élünk, és vigyázunk magunkra, hogy ne kelljen hazajönnie ápolni bennünket. Mert ezt ígérte. De én azt szeretném, hogy maradhasson. Gondold csak el, egy agyvérzés utáni vegetálós állapot eltarthat húsz évig is akár.
Ezzel a modern, elektromos matraccal gyöngy az élet, arany a fekvés a testnek. Se felfekvés, se vérmérgezés, se láz, se szívmegállás.
És akkor kezdhetünk mi is gondolkodni, hogy a fenébe fogunk gyorsan, egészségesen és hirtelen a sírunkba dőlni.
Mert megérdemelné ez a drága, kicsi gyerek. Nemde?