Mezei Attila: A Titkár

Mezei Attila

A Titkár

Távollétében választották meg titkárnak, mindkét elődjével ez történt, aki jelen volt, nem vállalt el ilyen marhaságot. Mindene a sportkör, a Medosz volt. Viszonylag simán, emberáldozat nélkül belement, vállalta a tisztséget, gondolva, hogy ennek segítségével sikerül némi pénzhez jutni és felállhat végre a világverő focicsapat. Minarik Ede is ezt tette volna!

Olyan nagyon nem is lőtt mellé, a csodás tizenegynek hirtelen telt két garnitúra szerelésre, igaz csak mezekre. Mindez nem volt elég, a járásban egyedül feliratos melegítőjük is volt, sőt az utolsó, harmincas évekből való, magas szárú csukát is jó szívvel elajándékozták. Új gazdája egy ideig munkás cipőnek használta, azután eltüzelte, izzadt benne a lába.

Mindezért negyedévente papíron összeültek, évente pedig valójában is. A tanácselnök kedvesen a rendelkezésükre bocsátotta a községháza nagyobbik termét, a két kisebbikben a könyvtár és a korábban csendőr, jelenleg rendőr pihenő működött. A túlságosan nem preferált eseményre eleinte valamelyik edzés és az ezt menetrend szerűen követő kocsmázás között került sor. Mivel fürdési lehetőség nem volt, a klott gatyák, a gumisorrú barna dorkók és az izzadtság szaga hatására idővel a pénteki mozielőadást megelőző időpontra tették a fontos összejövetelt, ahová, ha nem is teljesen kipucolkodva, de mindenképp kevésbé büdösen érkezett a világnézetileg felkészült sokadalom. Így volt ez akkor is, amikor a meghívó ugyan ilyen-olyan beszámolókkal fenyegetett, de tudták, hogy pusztán a teremkupán való részvételt fogják megbeszélni.
Kezdés előtt két perccel nyílt az ajtó és a városi bizottságtól érkezett két potentát, a sok résztvevő láttán, még az ablakpárkányon is ücsörgött néhány ifista, orgazmus szerű tüneteket produkált. Mindenkit biztosítottak, hogy nem akarják befolyásolni a béketábor ötleteinek zavartalan áramlását, csak a beszámolókat szeretnék meghallgatni, aztán várja őket a szocializmus építésének újabb helyszíne. A tagság közül sokan egy égő kötött szvetter szagát kezdték érezni. A titkár viszont uralta a helyzetet, a polcról elővette több lapon pihenő jegyzeteit. Először a pénzügyi bizottság elnöke nevében kért elnézést, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tud részt venni, ezért ő olvassa fel a beszámolót. Az illető a megértően bólogató városiak mellett feszengett egy piros, műbőr puffon. A számhalmazt az éves beszámoló követte, még arra is kitért, hogy az alapszervezet szeretné felvenni Ernst Thalmann nevét. Először „Che Guevarára” gondoltak, de a tagok közül néhányan közönséges gyilkosnak titulálták, ezért a kevésbé megosztó germánt választották. Az ellenőrök megelégedetten, mosolyogva, váll veregetve távoztak.
A meglepett tagság pedig rohant a kocsmába, hogy a mozi előtt, A „Riói kaland” lesz Belmondóval, tudjon még inni némi folyadékot. A titkár visszatette a három lapot a helyére, mindegyiken első világháború utáni hadiárva segélyek kifizetésének igazolása volt.
A jegyző gyűjti az ilyen régi, felesleges irományokat.

Mezei Attila prózája legutóbb a Szöveten: