Domokos Dominika: Magammal találkozom

Hello, meglepettnek tűnsz, mi a baj?

Várj, ne felelj, nem erre számítottál, igaz?

Belül sírok, kívülről takarom magam. Egy jó barát mondta, hogy a zsírpárnák, a túlsúly csak menedék. Nem merem felvállalni magam. Egy éve történt, amikor kiszaladt a lábam alól a talaj. Megreccsentem, mint egy megviselt ágy, egy rozoga pillanatban, egy erős kefélés közben. Azt csak úgy lehet. Kefélni. Érzések nélkül, ösztönösen.

Teljesen elvesztettem magamat, az önbizalmam vajmi kevés… kevesebb volt, mint amennyi apró van most a zsebemben. Rég nem fizetek készpénzzel amúgy Az infláció, meg ilyenek. Borravalót sem adok, mondjuk nem is járok étterembe, vagy emberek közé. Helyette rendelek. És egy főre. Meg vagyok keseredve. A munkám nem tett boldoggá, megrekedtem. Egy helyben állok, mint a sarokba szorult vitorlavirág, amit pajzstetvek zabálnak fel. A kapcsolataimat elhagytam, mint a nyugtát vagy a topjoy kupakot. Zsebre tettem, ha útközben kiestek, sem érdekelt. Tudtam, nem jó ez. De érdekelt? Annyira nem, hogy változtassak rajta. Nem tudtam önmagam lenni, feszengtem a bőrömben, mint hal a szatyorban, izegtem és vergődtem. Nem tudtam felvenni, nem tudtam leadni. Nem tudtam boldoggá tenni, kielégíteni, sem őt, sem magamat.

Már számított a ferde kép a falon, a ki nem vitt szemét, az el nem mosott tányér, a kétszer lefőzött kávé. Már nem törpült el az érzések mellett a pontatlanság. Az érzések hiánya miatt robbant. Robbantunk. Szét. Ha bomba lettem volna, azt mondanám, atommagkötési energia szabadult fel és nem tudtunk vele mit kezdeni. Az energia nem vész el, csak átalakul, így tanultam. Átalakultunk. Azóta is keresem magamban, hol változott meg a helyzet, az álláspontom.

Jó úton haladtam és bár mocorgott bennem egy rossz érzés, szokás, mint patkány a kukoricás közt, figyelmen kívül hagytam. Bukfencet vetettek bennem a mentális stigmáim, de nem foglalkoztam velük. Nem kellően és részletbe nyúlóan. Egy apró pontból indultak, mint a penész, aminek tartós nedvességre, táptalajra és gombaspórára van szüksége a túlélésre és a fejlődésre. Adott voltam én, a túlgondolás és a gyengeség, a félelem a szembesüléssel.

De ezen Te most változtathatsz, csak hagyd el azt, amire tudod, hogy gondolunk most és én, nem te leszek.

Domokos Dominika legutóbb a Szöveten: