Molnár József: Hollókéz

Hová lettek a családi ereklyék?
egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?
Sírni kéne, s egy imát is rebegnék.

Talán jött a török veszedelem,
kit titokban behívtak a szobába,
talán szükségük lett egy zongorára,
hangjából értsék, mi a szerelem?

Vitték, mint kuruc-álmaink a sógor,
mint szabadságunkat a jó labanc,
ma vinné vizünket a sok ribanc,
kivágott tőkén elfogyott az óbor.

Szivárog hon földbe sav, lúg, s olaj,
menekül az ifjúság, csak el innen!
ma hol jár dicső eszme, vérem, ingem,
a becsület égetett tankokat.

Hol van a pusztító szavakat hintő,
hol van a hazug glóriás mítosz,
s hol istenként imádott Héliosz?
hol vannak találmányaink?, ez intő!

Ások a sok kétes délibáb között,
tolvajok hollóként testem öröklik,
aki itt élt, örökre elköltözött?
Szellemképüket az utódok őrzik.