Márki evangéliuma
IV. (befejező) rész
A Kókadt Vándor
– Kiküldhetnélek titeket, kettesével vagy hármasával, terepgyakorlatra – mondta Márki, követői körében lépdelve, Betlihend határában. – De bebizonyítottátok hűségeteket és bizalmatokat, amikor megálltam beszélgetni a halottakkal, még Ceruzálemben, és ti hallgattatok: nem szóltatok, nem is kérdeztetek semmit. Abban pedig, amire készülünk, valamennyiőtöknek van gyakorlata. Így mostantól nekilátunk tennivalóinknak. Aki közületek meg tudja mondani, hogy mi lesz az első feladatunk, az kap öt pontot.
„Mire valók a pontok? Nem vagyunk már gyerekek” – zúgolódtak magukban a csapattagok.
– Ne zúgolódjatok magatokban, azon tanakodva, hogy „Mire valók a pontok?” – intette őket Márki. – A pontok nagyon hasznosak. Gyűjteni lehet őket, anélkül, hogy elhelyezésük, szállításuk gondot okozna. Nos, mit gondoltok, mi lesz az első dolgunk?
– Alszunk egy nagyot – találgatott az egyik Szívtörő, akin kezdtek megmutatkozni a rangadó okozta fáradalmak.
– Jó, persze. De azután? Érdemben mi lesz az első? Ki fogja megmondani?
Bandi eddig sokszor félt Márki soron következő lépéseitől, de mindig nagyon figyelt, mostanára már megedződött, és magabiztosan nézett a következendőkre.
– Meglátogatjuk hazai pályán Maródest – jelentette ki bátran.
– Úgy van – helyeselt Márki. – Öt pont. De most, amíg az éjszaka leple borul ránk, betérünk ebbe a motelba, ahol – szerintem – Zoli már helyet foglalt nekünk. Hiszen mi másért rohant volna előre.
Márki ugyan sejtette, hogy mi másért rohant előre, de ezt nem közölte társaival. Sőt Zolival sem, akinek már előre megbocsátott, és úgy ölelte magához, mintha semmi rosszat sem tett volna. Zoli – aki szintén megbocsátott magának – valóban szállást foglalt nekik, és élénken integetve várta őket a Kókadt Vándor fogadó ajtajában.
A fogadó terasza keletre nézett, és kora reggel Márki és a tizenöt már itt szürcsölte aznapi első kávéját, gyönyörködve a kelő nap mesterkedésében, amellyel egyre-másra új színárnyalatokat pingált az égboltra.
A különlegesen kiképzett kommandó kudarca
A csapat megindult, elől Márki és a tizenöt, nyomukban a több száz fős kíséret.
Maródes – különlegesen kiképzett kommandósai élén – már a kapuban várta őket.
– Jó reggelt, expolgármester úr! – üdvözölte vidáman Márki.
Maródes gyűlölködve nézett rá, és kommandósainak kiadta a parancsot. „Fegyvert szegezz!”.
– Kimerítő Jánosért jöttünk – közölte Márki, aki mit sem törődött a rászegezett géppisztolyokkal és a barakkok tetején hasaló mesterlövészekkel. – Magunkkal visszük őt.
– Mielőtt megkérdeznélek, hogy melyik darabját óhajtod – szellemeskedett Maródes -, csak úgy mellesleg: nem zavar, hogy több tucat fegyveresem céloz rád?
– Rám céloztok? – érdeklődött Márki, mintha csak ekkor vette volna észre a kommandósokat. – Ez nem helyes.
A volt polgármester annyira el volt telve büszkeséggel és önimádattal, hogy elbizakodottsága vakká tette. Most nem látta az állig felfegyverzett angyal-légiót, amely pedig ott állt szokott helyén, Márki körül.
– Mit képzelsz magadról, Márki?! – hőzöngött. – Gondolod, hogy ezzel a csőcselékkel szembe szállhatsz különlegesen képzett kommandósaimmal és jól felszerelt magánhadseregemmel?
– Á, értem már, mi zavar – nyugtatgatta Márki.- Nem látod tisztán a helyzetet. Tűz! – kiáltotta.
Márki kiáltása nyomán minden követőjét tűzgömbök vették pajzsként körül. Maródes meghökkent, de az angyalsereget még mindig nem látta. Ő is tűzparancsot adott katonáinak, de az angyalok bénító energiákat bocsátottak ki minden emberére, aki lövésre készült. A kommandósok kezéből kipotyogtak a nehéz géppisztolyok és az ultramodern távcsöves puskák; és sután, ernyedten lógtak acélos testük mellett izmos karjaik.
– Nem szívesen ismétlem magam, meg más tennivalóm is akad, kedves Maródes. Ezért csak még egyszer mondom: hozasd ide Kimerítő Jánost!
Maródes ekkor már látta a valóságot, a kétezer állig felfegyverzett angyalt is beleértve. Parancsot adott a két legközelebb álló emberének, hogy hozzák elő János holttestét. De azok nem voltak képesek megmozdulni. Maródes – most már tisztelettel vegyes félelemmel – Márkira nézett, Márki meg az angyalokra. Ezt követően a két ernyedt katona, akik a parancsot kapták, megelevenedtek, és elindultak. Nemsokára visszaértek a lefejezett tetemmel. Márki kezdte elveszteni a béketűrését.
– Milyen jogon tetted ezt, te aljas róka?! Hol van a feje? Azonnal hozasd ide!
Maródes intésére a két mozgásképes kommandós elindult egy másik irányba, és rövid időn belül visszatértek János fejével. A többi harcos mintha kővé dermedt volna, még szemükkel sem tudták követni, hogy mi történik körülöttük.
– Én is ítélkezzem feletted, expolgármester? Nem. A te esetedben a halálbüntetés túlságosan enyhe lenne. Egyébként sem akarok hozzád hasonlóvá válni, még egy esetben sem. Téged majd megítél az Úr. Most csak kotródj el innen az egész pereputtyoddal, és ha jót akarsz magadnak, messzire menjetek! Olyan messzire, hogy még véletlenül se találkozhassunk többet. Márki ismét az angyalokra tekintett.
Az ezt követő események nagyon nagy csendben és nagyon gyorsan játszódtak le. A kommandósok életre keltek, de csak annyira, hogy öregemberesen, nehezen vonszolhassák mázsás izmaikat. A barakkokból mindenhonnan hasonló, éppenhogy jártányi erővel bíró katonák, nők, meg mindenféle rendű-rangú személyzet áramlott kifelé; és Maródessel együtt a főkapun át valamennyien elhagyták a területet, a Betlihend határa felé vezető úton.
Amint a szégyent vallott Maródes és magánhadserege látótávolságon kívülre került, Márki kiadta az utasítást:
– Szívtörők! Menjetek, hozzátok ide Jánost!
Az öt izmos sportoló megindult, négyen felkapták János testét, egyikük pedig nagyon óvatosan a fejét hozta vezetőjük elé. Márki megkérte őket, hogy fektessék le a testet, és a fejét tegyék oda, ahol valamikor a természetes helye volt; majd letérdelt, és imára kulcsolta kezét.
– Mennyei édesatyám! Íme, egy hűséges fiad, aki vértanúhalált halt, a mi közös ellenségeink embertelensége miatt. Nekem még szükségem van a te gyermekedre, hogy elvégezhessem a munkát, amellyel megbíztál engem. Kérlek, nézz le ránk most az egekből, lásd meg szükségünket, és légy könyörületes hozzánk. Te vagy az élet ura, erősebb a halálnál. Teljes szívemből bízom a te jóságodban és kegyelmedben.
Majd János teteméhez fordult
– Kimerítő János! A halál nem győzött le téged. Jézus nevében mondom neked: Elevenedj meg, és térj vissza közénk! Ámen.
Márki lehajtotta fejét, és úgy maradt – térden állva, imára kulcsolt kezekkel. Bár több száz ember vette körül, a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani – de – úgy tűnik – most a legyek sem mertek zümmögni. Aztán sok szájból előtörő izgatott morajlást, zúgást hallott. Kinyitotta szemét, és ő is meglátta, amit a többiek. A földön fekvő fej újra a testhez rögzült, kissé megmozdult, és János káprázó szemekkel nézett szét maga körül.
– Köszönöm Istenem, hogy meghallgattál – fejezte be imáját Márki, aztán fölegyenesedett. Megfogta Kimerítő János kezét, és így szólt hozzá: – Gyere, János! Kelj fel! Vár az élet meg a munka.
A tizenöt és Márki többi követője hatalmas éljenzésben tört ki. Mosolyogtak, nevettek, egymás kezét szorongatták; és Kimerítő János körül tolongtak: valamennyien meg akarták érinteni, simogatni. A fügefa is odaaraszolt hozzá, és legérettebb gyümölcseiből kínálta. Be is mutatkozott neki, ahogy illendő. Márki társai is csak most tudták meg, hogy Taddeusnak hívják. És amikor Márki elkiáltotta magát: „Indulunk!”, a fellelkesült társak a feltámadottat egy darabig vállukon vitték. János pedig lassan, fokozatosan tudomásul vette, hogy újra él.
– Hozzád megyünk, Jánosom, Ceruzálembe – mondta Márki, akinek egyelőre még mindig fölfelé kellett néznie rá.
– Igen, tudom – felelte János. – Már nagyon vártam ezt a percet. Köszönöm, hogy eljöttetek értem. Hiszen a terv nélkülem is működött volna.
– Azt már nem! – tiltakozott Márki. – Csak nem képzeled, hogy betörtünk volna a szalonodba? Neked is fontos feladatod van a tervünkben.
A szereplők ábrázolása és tájleírás (hiánypótlás)
A tisztelt olvasó elnézését kérve be kell vallanunk, hogy – bár ez a becsületes írónak kötelessége, – elfelejtettük a szereplőket külsőleg ábrázolni, és a helyekről tájleírást adni. Elbeszélésünk ezen hiányosságát most igyekszünk bepótolni illetve kipótolni, illetve be-, ki-, le-, fel-, meg-, el-, át-, rá-, ide-, oda-, szét-, össze-, vissza-pótolni.
Márkiról annyit már elmondtunk, hogy átlagos termetű. Kinézetre szintén átlagos. A fején, amely a legfontosabb testrésze, és az egész ember legtetején helyezkedik el, legfölül haj van. Ezalatt homlok, még lejjebb két szem. Közöttük orr, két orrlikkal. Alul száj (egy nyílással; belül fogak, nyelv, nyál, stb.), egészen lent pedig áll. Így néz ki elölnézetből – de természetesen a fej oldalt és hátul is folytatódik, le, egészen a nyakig. Ettől lefelé már semmi extrát nem tudunk elmondani róla, a test – összbenyomását tekintve – az átlag alatti és az átlag fölötti között helyezkedik el, körülbelül félúton. Átlagosságával nem rí ki különösebben kortársai közül. Hogy fölöslegesen ne raboljuk a kedves olvasó idejét, a többi szereplő kinézetéről most nem adunk ilyen részletes leírást, csak annyit jegyzünk meg, hogy az elmondottak nagyjában-egészében rájuk is illenek.
Ceruzálemről eddig csak annyit írtunk, hogy igen koszos. A városkép főleg házakból tevődik össze: lakóházakból és közösségi építményekből, amelyeken ajtók és ablakok vannak. (Kivétel ez alól Peti néhány háza, amelyeket olyan gyorsan építettek, hogy elfelejtettek rájuk ajtókat és ablakokat vágni.) Az épületek utcákat, tereket, közöket alkotnak. Külsejük meglehetősen változatos: a rondától egészen a nagyon rondáig terjedő skálán mozog. A tereken, parkokban, akárcsak a városok közötti földterületeken állatok és növények élnek. Az állatok – a maguk módján – helyváltoztató mozgást is végeznek, a növények és a gombák nem. (Itt is van egy kivétel. Taddeus, a fügefa, Márkihoz való csatlakozása óta egy egészen különleges módon helyváltoztató mozgást is végez.) A legszembetűnőbb növények talán a fák, ezeknek törzsük és lombjuk van, ágakkal, az ágakon gallyakkal, levelekkel és verebekkel. És természetesen gyökerük, de ez a föld alatt van, ezért nem látszik. (Kivéve, ha ásunk körülöttük.) Ez a látvány tárul a turista elé, aki idelátogat. (Kivéve, ha becsukja a szemét.)
A város kitakarítása
Márki és Kimerítő János megálltak a vegetáriánus hajmosószalon bejárata előtt. János kinyitotta az ajtót, és jobb tenyerével előremutatva így szólt Márkinak:
– Parancsolj, haver! Fáradj be! Nagy megtiszteltetés részemről, hogy újra otthonomban üdvözölhetlek.
Márki szintén előremutatott jobb tenyerével.
– Nem, kedves János! Részemről a megtiszteltetés!
– Nem, nem, dehogyis! Részemről a megtiszteltetés! – ismételte János, újra előremutatva jobb tenyerével.
– Nem. Részemről a megtiszteltetés – mondta Márki.
– Nem. Részemről a megtiszteltetés – mondta János
– Nem. Részemről a megtiszteltetés – mondta Márki.
– Nem. Részemről a megtiszteltetés – mondta János.
– Nem. Részemről a megtiszteltetés – mondta Márki.
János megtörölte izzadó homlokát.
– Azt hiszem, ez már volt – mondta kifulladva.
A tizenöt és Márki többi követője türelmesen várakozott mögöttük az utcán.
– Te vagy itthon, Jánosom, menj előre! – javasolta Márki.
János egy lehetséges udvarias válaszra gondolt… aztán megrémülve a lehetséges következményektől, gyorsan belépett. Leemelte láthatatlan köpenyét a fogasról, és láthatatlan zsebéből elővette a láthatatlan kulcsot. Majd Márkival meg a tizenöttel a nyomában a láthatatlan ajtóhoz lépett, és beillesztette a láthatatlan kulcsot a jól láthatatlan zárba.
A raktárban ezután minden úgy zajlott, mintha a résztvevők – majdnem azt írtam: szereplők – már ismerték volna a nem létező forgatókönyvet, azaz ezt a novellát. Ám természetesen nem ismerhették, mert a krónikás az ő tetteik nyomán jegyezte fel mindezt. Nem tudom, világosan fejeztem-e ki magam? Egyelőre van a dolgoknak egyfajta időrendisége. Ha valaki tesz példának okáért, mondjuk valamit, azután másvalaki ezt a valamit leírja, akkor az, aki megteszi a valamit, előtte nem olvashatja el, hogy mi az, amit tettéről ez a másvalaki leírt. Kivéve persze, ha 1. a krónikás próféta; 2. ez a valaki próféta; 3. ez a valaki megismétel valamit, amit egy másik valaki tett; és egy másik krónikás azt már lejegyezte; 4. ha valaki olvasmányai alapján tesz valamit, amit egy másik krónikás ismét leír.
De ezek ritka kivételek. (Ismét elnézésüket kérem, ha esetleg tévedek. Egyszer már tévedtem, mert azt hittem, hogy tévedek, pedig nem tévedtem.)
Márki felpattant az egyik elektromos porszívókocsira. Összesen öt volt belőlük. A másik négyet Peti, Bandi, az egyik Szívtörő, és az egyik Jakab -–aki nem Jancsi testvére -, lovagolták meg. A város sugaras szerkezetére, és a porszívókocsik számára alapozva öt részre osztotta csapatát. Az öt porszívókocsi csatarendbe állt a város szélén, egy-egy utca elején. Mindegyiknek mindkét oldalán egy-egy csapattag helyezkedett el, automata partvissal, szemeteslapáttal és moppal felszerelkezve, kivéve a fügefát, akinek ágai nem voltak alkalmasak eszközhasználatra. Minden csapatba jutott egy-egy Szívtörő plusz egy Jakab, Jancsi, Tomi, Makeus, vagy Zoli; és Márki csapatába került Dávid, a volt pizzafutár, Attila és Taddeus, a fügefa. Márki többi, néhány százra tehető létszámú követője is öt részre osztva várakozott a tizenöt tagjai mögött. Nekik a munkához csak két dolgos kezük, meg nagy mennyiségű szemeteszsák állott rendelkezésükre. Minden takarítóeszközben beépített rádióadó-vevő volt, így a csapattagok állandó összeköttetésben lehettek egymással.
Ceruzálem lakói kitódultak az utcákra, vagy az ablakokból figyeltek. Az élők is, meg a holtak is. Szinte nem volt olyan ember, aki ne tudott volna a nagy eseményről, hiszen mindezt feltűnő készülődés előzte meg – nem is beszélve a polgármester-váltásról. A helyi média is megtette a magáét az érdeklődés felkeltése, illetve fenntartása érdekében. Az egyik keresztény televízió-csatorna bemutatta Kimerítő János feltámasztását is, amit Maródes egyik térfigyelő kamerája rögzített.
Márki elkiáltotta magát: „Jézus nevében!” – és a csapatok megindultak.
Alig kezdték el a takarítást, Márki porszívókocsija beszippantott egy halottat, aki a járdaszegélyen bámészkodott. Márki rémülten ugrott le az ülésről, és kinyitotta a tartályt, hogy kiszabadítsa a szerencsétlent. Megdöbbenten tapasztalta azonban, hogy a tartály üres – csak néhány deka por látszik az alján, amelyet a gép az első néhány méteren szippantott be.
– Porszívókocsisok figyelem! – kiáltotta a rádióadójába, úgy, hogy lehetőleg társai és minden követője meg a ceruzálemiek is jól hallhassák. – Ha a gépetek halottat szippant be, ne lepődjetek meg, hogy nem találtok a tartályban semmit! Ezeknek – úgy látszik – nincs igazi testük.
Csodálkozó morajlás futott át a városon.
Ahogy a csapatok haladtak, nyomukban szinte világítani kezdett a mögöttük hagyott terület. Megélénkültek a színek, csillogtak az ablakok. Még a város feletti égbolt is fényesebb lett, pedig odáig nem értek fel Márkiék, csak a felhők futottak el ijedtükben. Ceruzálem lakossága egyre jobban fellelkesült a látványtól, és bekapcsolódott a munkába. A halottak pedig sorra tűntek el a porszívókocsik mélyén.
Aki valaha is kételkedett Taddeus hasznavehetőségében, az most láthatta, ahogy a fügefa mind az öt munkaterületen villámgyorsan odaaraszol a magasabb házak ablakai alá, és Márki követőinek nyújtja ágait, hogy felmászhassanak rájuk, megtisztítani a falakat és az ablakokat.
Leírhatatlan öröm lett úrrá a városon. Kora délutánra végigjárták minden utcáját, terét és közét; és az összegyűjtött szemét éghető részéből örömtüzeket gyújtottak a határban.
Utóhang
A ceruzálemiek, akik korábban azt vallották, hogy „lustaság: fél-egészség”, most ehhez hozzátették magukban, hogy a tisztaság még ennél is egészségesebb, de ehhez valamennyit engedni kell természetes lustaságukból. Vagy anyagi áldozatot hozni érte. Ugyanis Peti, remek üzleti érzékkel egy nagy takarítóvállalatot hozott létre, amelybe bárki bekapcsolódhatott a volt csapattagok közül. Takarítóvállalatát a tevékenységére utalva „Takarítóvállalat”-nak nevezte el. Aki tehát tartotta magát a Ceruzálemben őshonos, korábbi hitvalláshoz, jó pénzért megrendelhette, és meg is rendelte a takarítást. Ceruzálem tiszta lett, és tiszta is maradt. A környező városok: Hazarest, Betlihend, és a többiek követték példáját – a tisztaság vágya őket is „megfertőzte”.
Márkit a ceruzálemiek megkérték, hogy amolyan szinekúraként (olyan állás, melyben tényleges munkát nem kell végezni, de jó fizetést nyújt.(eredeti /latin/ jelentése: „gond nélkül”.) tartsa meg polgármesteri posztját, amit Márki azzal a feltétellel fogadott el, hogy ezután – a hivatalt, és őt magát is beleértve – senki sem szólhat bele a város irányításába, hanem minden területen mindent a hozzáértő szakemberek fognak megszervezni. Márki arra is gondolt, hogy esetleg visszamenne szerető édesanyjához, Heurékához, és folytatná a csecsemőséget – de erre nem volt lehetősége. Heuréka és hűséges férje, Juszuf, Wilkie bácsi, Hanna asszony és Márki többi rokona a novellának olyan távoli részében szerepelnek, ameddig pusztán emberi erőfeszítéssel már nem lehet eljutni.
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
