Juhász Zsuzsanna: Ízletes emberek

Fiamnak, Zénónak

Olvasom, a tengeri sün ikrája északon a legízletesebb. Mert a hidegtől a sün lassabban nő, ivarszervei is lassabban fejlődnek ki. Van idejük töménnyé, ízletessé válni.

És hát ez elég szomorú, hogy hozzám képest még egy tengeri micsodának is több ideje van. Ráadásul ugyanolyan elterjedt a földön, mint az ember, megtalálható minden tengerben. Csak eddig még nem ettük meg. Csak most kezdtük el fogyasztani az ivarmirigyeit. Pedig ehető, nem mérgező, csak némelyiknek rossz az íze.

            Világos, ha elfogy a kaja vagy csökken, a világvégi utolsó harc után a maradék emberiségnek csak le kell bukni a legközelebbi tengerbe, ahol terített asztal várja. Tengeri sün milliószám. A második Paradicsom, a második nekikezdése az emberiségnek. Hogy újra szaporodjon és betöltse a Földet.

            És ez a második nekikezdés nem is volna rossz, talán másodszorra már nem rontanánk el így mindent.

            Mert hogy is van az embernél ez az ízletesség? Azaz az idő hogyanja a ma élő ember testében? Mi, hogyan és mennyire gyorsult fel bennünk? Hány évesek is valójában a szemeink, a fáj- és önfenntartásra használt szerveink? Hogy is van ez?

            Tudjuk, a nemi érés felgyorsult. Az ivarérettséget a gyerekeink egyre korábban érik el. Az ember jó régóta képes meleg helyet biztosítani magának, bármikor nemzhet és szülhet, időjárástól, évszaktól, földrajzi helytől függetlenül. Mi gyorsította a nemi szervek érését? Főleg a melegben levés, de pár évtizede hozzájött a társas ingerek bősége. Ki se kell lépni a kapun, a net segítségével a legritkábban lakott falu gyermekét is hihetetlen mennyiségű társas inger bombázza, vagyis ösztökéli, hogy gyorsan érlelje meg az ivarszerveit és foglalja el a helyét a csoportokban. A társadalomban, az adott nemzetállamban. Csakhogy fityiszt kap az orrára, nem helyet. Miközben ott áll tizenévesen szaporodásra kész ivarszervekkel, tanulnia kell még vagy tíz-tizenöt évig. Azt mondjuk rá, hogy szociálisan nem érett. Nincs szakmája, nincs állása, ugyan hogy tudná eltartani a gyerekét. És a vallásos fehér gyerek vár. És tanul. És nem lázad. A felnőtt generáció pedig mit tud tenni? Együttérzően hagyja, hogy legalább nem élete legyen addig is a gyereknek, míg lehetősége lesz szaporodni is. Hisz’ egy kamasz-fiatal felnőtt nemi szervei épp ekkor járnak a csúcson. Nemi hormonszintje az egekben van. Ül a padban, de egy szeme előtt felvillanó testrész azonnal eltereli a figyelmét. A fiúk még a legyet is, röptében. És ezt végül is mi tettük velük. Melegben, fehérjedús táplálkozásban tartottuk őket. Miközben azt mondjuk nekik, kuss legyen a szaporodást tekintve. És a vallások is utána mentek az akcelerációnak. Nem hogy a maszturbáció nem bűn, a teljes nemi élet sem. Vagy a titkos-titkolt homoerotika egyes csoportokban (lásd: művészeti vagy tudományos kollégiumok, balett-táncosok és isten bocsássa meg nekem, de mit tehetnék, ha így van: papnövendékek, kiképzőkatonák stb.). Tényleg mit tehetnénk az elfogadáson túl, ha egyszer nem tehetjük meg anyagilag a gyors nemzedékváltást. Így is agyonterheltük a Földet. Nem szabad továbbra sem tizenöt évente váltani nemzedéket. Hát szemet kell hunyni. Eltartani, ha kell a huszonéves munkanélkülieket, kaját, meleget biztosítani nekik. És hagyni, mint habot a tortán, hogy nemi életet éljenek. Mert az nekik nem hab a tortán. Ők már szívesen átvennék a helyünket, kipróbálnák magukat. Sikerre éhesen ülnek az iskolapadokban, és keserű szájízzel veszik fel a munkanélküli segélyt. És elfogadnak nyílt, naiv szívvel minden hívást és kihívást.

Bárhonnan is jöjjön.  Mennek szívesen, és nem nagyon nézik, mit is kell és hová vinni, és kit is kell és miért is védeni. Mi is a cél, ha katonának állnak. A féri nem hormon szintjük a csúcson, de a stresszhormonjaik is. Teljes erőbedobással, teljes lelkesedéssel csinálnak mindent. Megoldást keresnek minden tárgyi problémára, élvezettel használják az új anyagokat, technikákat az iparban. És újítanak kedvükre, és ötvöznek régit az újjal, innovatívan. Hisz’ erre, ezért neveltük őket. És míg frissek, nyitott szívűek és agyúak, addig kellene beengedni, bedobni őket a munkába.

            És nem várakoztatni, toporgásra késztetni őket. Megzabolázni, parkoltatni, leállósávba szorítani. Hisz’ nem tehetnek semmiről. Csak élni akarnak. Élni az emberiség vívmányaival, betonnal, GPS-szel, nanotechnikás festékekkel. De nem lehet. Majd csak tíz év múlva, mondjuk a lelkes kamaszainknak. Majd csak tizenöt év múlva, mondjuk a kiskamasznak, aki orvos, ügyvéd stb. akar lenni. Hát nem érdekes? Épp annak kell a legtöbbet várni, tanulni, aki emberekkel akar foglalkozni?

            Miközben a fiatal, felnőtt generáció úgy hullik, úgy ritkul, mintha háború lenne. És az is. Az ő életük olyan is, mint több évtizedes állóháború. Gazdasági, anyagi harc. És úgy is néz ki belülről egy mai 40-50 éves. Hogy is? A nemi szervei már egyáltalán nem járnak csúcsra. Jóformán elhasználódtak. 20-30 évig jól működtek, milliószám termelték a príma ondót, és több száz ép, tökéletes petesejtet. Felhasználatlanul. És most, mikor esetleg anyagilag megengedhetné magának a gyereket, nem is nagyon vágyik rá, mert nemi hormonjai a béka feneke alatt vannak, mert fél, hogy nem tud egészségest csinálni, szülni. Mert a spermaszám lecsökkent, mert a nők petefészke tele van cisztával. Olykor a méhük is. Mert a férfi-nő tele van harcos hormonnal, csúcsra jár bennük a mellékvesekéreg harcra vagy menekülésre alkalmas hormonja. Munkaalkoholisták, adrenalinfüggők, pedig csak dolgozni akartak eredetileg. De elvállaltak mindent, minden munkát, éjszakait is, minden másodlehetőséget, hogy egy icipicit jobban éljenek az átlagnál. Hogy egyszer gyerekük lehessen. De megütközve tapasztalják, hogy odalent már nem indul pöccre. Olykor sehogy se indul. És pánikosan szaladnak fűhöz-fához, hogy odalent is rendben legyen minden. Mert azért ennyi munka után járna egy kis ágybéli hancúr. De hiába. Odabent sorvadozik, rogyadozik már minden. Marad egy harmadállás a másodállás mellé. Állni három lábon. Gyerek nélkül, párkapcsolat nélkül.

            És ráadásul nem lelkileg kiégett a 40-50 éves. Nem, főleg nem lelkileg- nemileg. Hanem testileg. 20-25 év csúcsra járatás után belül olyan már, mint egy 55-60 éves. Az érrendszere tropa, könnyen infarktust kaphat, mert a magas vérnyomást nehéz észrevenni. Az immunrendszere elhasznált, mert annyi apró bajon esett át, és gyorsan antibiotikumot szedett, hogy észre se veszi a saját rákos sejtjeit. Az immunrendszerét hagyta elsatnyulni, nem edzette, miközben tán futni, kondizni járt. Hogy agyának cukrot biztosítson, mindig bekapott egy szelet, egy falat ezt-azt. Inzulinbombát, amivel tönkre is tette a hasnyálmirigy-szigeteit. Ahol az inzulin termelődik. Valszeg II. típusú cukorbeteg. A nem jól kezelt cukorbetegség tovább rongálja az ereit. Szűkek és meszesek lettek. Pláne, ha nem is mozgott eleget. Ha még csak nem is sétált naponta egy kicsit. És az idegrendszere? Az is tropa, hiszen egyre korábban jelentkezik a Parkinson és Alzheimer kór, és egyre többféle változatban. Hát… Én se szeretnék belegondolni abba, hogy mi vár rám, ha belső szerveim jóformán a végüket járják, de még vagy 20-25 évig kell dolgoznom. Kellene. Hisz a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelték mindenütt. És belehalhatunk az első náthába. Mert röhej, hogy miközben felgyorsultunk, a baktériumok evolúciója is felgyorsult. Az ölő gyógyszereink hatására, ma már csak az igazán mutáns, fasza gyerek baktérium tud csak megmaradni. Addig gyilkolásztuk őket, míg ők megerősödtek bennünk, és el is szaporodtak. A kórházaink tele vannak velük. És minden nagy, csoportosan élők házaiban. És próbálunk minél erősebb gyógyszert kitalálni. Miközben kiütjük velük a saját szükséges, jó baktériumainkat is. És elfostosodunk a megfázásunk végére. És hüvelyfolyásunk lesz. Meg allergiánk. Mintha eltanulnánk a pusztítást az antibiotikumoktól. Nem bírjuk elviselni mindazt, ami eddig jó volt, a tejet, a lisztet, a csirkehúst (a kutyáink), és aztán saját magunkat sem. Lelki hatásokra autoimmun folyamatokat indítunk be. Elpusztítjuk a saját sejtjeinket kis. Magunkat. Végül is kinek kellene egy ilyen kripli? Még magunknak sem! Bár ha elég magas a rokkantnyugdíj, egye fene, megtartjuk magunkat. És magától leáll az önsejtpusztítás. És találunk magunknak elfoglaltságot is, önkéntes munkát. Mert ilyen az ember, addig él, ameddig szükség van rá. Ez az ő evolúciója, az értéke, hogy társas lény. A társáért többet képes és akar tenni, mint önmagáért, mert tudja, érzi az ősember-szíve mélyén, hogy ha szüksége lesz rá, társai szintén tenni fognak érte. Felkarolják. Ahogy az anyja valaha.

És ezért Európa nem fog elöregedni: A középkorúak egyszerűen kiszelektálják magukat. Negyven felett nők, férfiak egyre sűrűbben hullanak a semmibe. Főleg férfiak, akiket elaggott, gyorsan megöregített belső szerveik visznek a sírba. Vagy szociális elmeotthonokba.

Amik még nincsenek, amik még meg se épültek, mert ki gondolt volna rá, hogy életerős középkorúaknak szükségük lesz rá.

Juhász Zsuzsanna legutóbb a Szöveten: