Magas Bianka: A hercegnő titka

Anya mondta, menjek a szobámba. Elbújtam a takaró alá, és Janit, a nyuszimat ölelgettem. A takaró alatt sötét volt, túl meleg, de nem volt baj, itt nem talál meg senki. Janihoz dugtam az arcom, jó illata volt, biztos nemrég mosta ki anya. Szülinapomra kaptam nagyon rég, nem is emlékszem rá. Jani mindig megvéd, amikor apa dühös lesz. Egyszer kitépte a kezemből mikor nagyon dühös volt, és leszakadt a karja, de anya visszavarrta. Anya szerint apa nem magától dühös, hanem attól, amit iszik. A gonosz italtól. Én biztos soha nem fogok olyan gonosz italt inni, mert nem akarom, hogy anya sírjon. Sokat kiabáltak, dobálóztak és nem is tudom, mikor lett vége. Olyan sokat voltam a takaró alatt, hogy rossz volt levegőt venni. Aztán apa este szólt, hogy vacsora. Nem akartam menni először, de tényleg nagyon éhes voltam. És aztán nem is spagetti volt, ahogy anya ígérte, hanem szendvics. Ettől kicsit szomorú lettem. Megkérdeztem apát, hogy a pulcsija szószos-e, hátha mégiscsak van spagetti, de mondta, hogy nem, és legyek csöndben, és egyek. Ma este csak én meg apa ültünk az asztalhoz vacsorázni. Apa azt mondta, anya most egy kicsit beteg, azért nem eszik velünk – pedig ilyen még sosem volt. És hogy senkinek nem mondhatom el, hogy anyával veszekedtek, különben örökre szobafogságba kerülök. Anya a szobában maradt az ágyon. Be volt takarózva. Kérdeztem apát, hogy anya akkor nem is fog vacsorázni, de apa megint mondta, hogy maradjak csöndben. Meghagytam a szendvicsem felét anyának és elvittem neki a szobába, de nem kérte. Odamásztam az ágyra és adtam neki egy puszit. Mondta, hogy szeretlek. Remélem, rám nem dühös.

Este apa mondott nekem mesét. Még sosem olvasott nekem, mindig anya olvas fel a képes könyvből, de ő most egész nap alszik. A mesében az volt, hogy a hercegnőnek nagy titkot kellett tartania, de nem bírta ki, és elmondta egy békának és másnap elvitték a kék bácsik. Nem tetszett ez a mese. Anya meséi sosem ilyen szomorúak.

Másik nap apa felöltöztetett, és azt mondta, most a mamáéknál leszek pár napot. A mamánál nagyon jó volt. Társasoztunk, és fennmaradhattam sokáig. De ez titok. Ezt sem szabad elmondani. Meg azt sem, hogy a mama megengedte, hogy a játszótéren visszafelé másszak fel a csúszdán. Nem is tudom meddig voltam ott, de a mama már felhívta apát, hogy mikor megyek haza, mert papával már öregek és fáradtak. Mondtam a mamának, hogy anya is nagyon fáradt, most is alszik és beteg. Mama szerint azért beteg anya, mert apa sok gonosz italt iszik.

Aztán jött apa, és elvitt haza. Otthon nagyon büdös volt. Anya már nem feküdt az ágyban, a konyhában ült az asztalnál. De olyan furcsa volt. Odafutottam hozzá, megöleltem, de nem mozdult meg, csak bólogatott. Nem is köszönt. Pedig azt mondta, mindig köszönni kell. Féltem, haragszik rám. Apa szerint anya most nem tud beszélni a betegség miatt. Anya megint bólogatott. Először szomorú voltam, hogy anya ilyen beteg, de aztán nem is volt rossz, mert sokat játszott velem, és apa is sokat volt otthon. Este, mikor tévéztünk, oda akartam bújni anyához, de büdös volt. Mondtam neki, hogy fürdenie kell, mert azt mondta minden este kell, aztán apa rámszólt, hogy hagyjam békén. Anya aztán megsimogatott, hideg volt a keze és furcsa, és mondta halkan, hogy szeretlek. Szerintem neki se szabad beszélnie, mint nekem egy csomó mindenről. Néztük mi is a focsimeccset, és még azt is megengedte, hogy befonjam a haját.

Nem szerettem, hogy már apa csinálta a vacsorát, mert mindig szendvics volt. Egyik nap pedig, mikor rajzoltunk anyával, kopogtak az ajtón. Apa elszaladt, ki hátra az udvarra. Aztán megint kopogtak, kiabáltak. Anyától kérdeztem, hogy kinyissam-e az ajtót. Bólintott. Aztán nagyon megijedtem, mert az ajtóban voltak a kék bácsik. Pont, mint a mesében. Nem értettem, miért jöttek, hiszen nem mondtam senkinek semmit! Odaszaladtam anyához, megöleltem és kértem, hogy ne engedje, hogy elvigyenek. De anya nem mondott, és nem csinált semmit.

(Polcrafel Íróműhely)

Magas Bianka legutóbb a Szöveten: