Erőszakdzsungelben botorkálva kapkodom fejemet
Egymást bombázó átkozódások elől
Menedéket keresve talán valahol egy erdei bozótban
Hol a vaddisznó mosolya se oly rémísztő
Mint az ölésre bíztatók protézisüket kattogtató hazugság-morajai
Ó szenilitás!
A mindent feledő és felcserélő anti-moralitás!
Mert ugye: „A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő…”
Hová lett, hol nyugodhat „az utolsó európai ember?”
„1984” – 2024…és a semmi visszanyeri sosem volt önmagát.
Az egymásnak feszüléshez már minden feszület kevés
Bohóc-torzókká lett pofák vakság kórságát szórják
Mint egykoron szent igéket próféták
Szanaszét üresen tátongó mindegy-agyaknak
Hogy efféle anyatejjel táplálják e disztópiássá lett valóságot
Beteljesítve a „mindörökkön örökké” halált
Hogy kollázsember se születhessen többé már
S benne tán egy haloványkék gondolat…