Lauer Péter

szieszta

azt remélem, nem veszed észre;
gyűrt ágyadra, ha néha lefekszem,
újra élni álmod maradékát,
és összekeverni az enyémmel,
a nappal torlódó gubancai
felveszik mind az éjjeli formát,
én forgolódom itt a tilosban,
bújnak hozzám elveszett társaid,
űznek nyomodban csaholó kutyák,
és esélyem sincs csak úgy kiszállni,
amíg szét nem oszlatja az álmot
asztali lámpád: öntörvényű fény