Aranybarna s fenyőzöld halmok táncolják
az örökkévaló, mozdulatlan zorbát előttem.
Tejfehér háztetők, bágyadt parabolaantennák
zajos tengere hullámzik végtelenül körülöttem,
a távolban pedig a jón szigetek nyüzsgő halraja –
mintha ez az álom az idők végezetéig kitartana
s mintha feltárulhatna lelkemnek az Éden,
az Olümposz, a Valhalla mennyei ajtaja,
de bárhogy igyekszem szorgos méhként
begyűjteni a babért, gyantát, olivát
és leandert a fülledt májusi légből:
orrom rég bedugult már a könyörtelen
és rőzsegyilkos, sivár pannon téltől.