Az utolsó „kocsmadal”
In memoriam: Ádám Tamás (1954-2026)
Mindig jó verseket küldött. A legutolsó februárban jelent meg a Szövet versrovatában. A legelsőt 2024 márciusában közöltük. Szellemi találkozásaink – így nevezte egyik ajánlásában együttműködésünket – két éve alatt majdnem négy teljes oldalt kitöltöttek jobbnál jobb költeményei. A Kocsmadalok című szonettkötetét (Hungarovox, 2025) múlt év áprilás 4-én vehettem kézbe: hat nap múlva jelent meg róla egy kis jegyzet a kritikarovatban. Akkor Berzsenyi Dániel és Orbán Ottó palimpszesztje, a Kocsmában méláz a véz kalóz jutott róla eszembe. Most az, hogy immár valamilyen égi kocsmában „mélázhatnak” immár végtelen együtténeklésben.
Nyugodjék békében!
(A SzövetIrodalom felületén megjelent utolsó verse, A műgyanta illata)
Ádám Tamás
A műgyanta illata
Nincs más mögötte, csak
lánghajú nő, tántorgó alkonyat,
édes-fűszeres tömjén illata.
Erősödik a füstölés érzete,
őz szalad a fenyvesek alatt.
És ilyenkor rájössz, a masztix
se rossz, gyenge napokon
erősítő anyag. Hidegben
üvegpaplant húzhatsz
magadra, éjszakára nem
marad más, mint szénszövet.
Szöknénk a világból, miattad
maradunk, lánghajú nő,
műgyanta illata.
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
