Handó Péter: Vér-vétel
Amikor meglátta a feléje közeledő injekciótűt, mindig folyton annyira kifehéredett, mintha testét valamennyi vér elhagyta volna. Hogy hová távozott ilyenkor belőle? Ezt még az a nővérke sem tudta, aki akár tűpárnával is próbálkozhatott volna, éppen olyan eredményesen sikerül föltöltenie a vizsgálati…
Handó Péter: A sarkon innen
Késsel a hátában még a legközelebbi sarok is túl távolinak tűnt.Megállították egy kis zsozsóért – „Hoci, ide vele!” –, aztán, mert nem akaródzott felszólításra adnia, nekiestek, „mint szódás a kehes lovának”. Le akarták tépni a zakóját, ám a suhancok nem csak…
Handó Péter: Föltárulkozás
Nehezen mozdult odébb a kő. Fémesen fényes nyomot hagyott. A föltárulkozó üresség lúdbőrt csalt az angyalok szárnya tövére: – Nem ezt ígérte az írás – mondták rezignáltan.
Handó Péter: Kálvária-járás
Akkor kezdődtek a bonyodalmak, amikor a Kálvária lépcsőjét eladta az önkormányzat, a tulajdonos pedig kijelentette: – Stációjárás ide vagy oda, az ő felmenőjét ne tapossa senki; vagy fizessen úthasználatot. Törhették a tisztelt képviselőtestületi tagok immár azon a kobakjukat, miképpen kellene eztán…
Handó Péter: Halhatatlanulóban
Először halhatatlannak gondoltad magad, aztán már csak azon tűnődtél, mit is kezdhetnél egy időtlen léttel. Lehet-e együtt öregedni a végtelenbe vesző véggel? Mit lehet kezdeni egy életen át valami örökké tartóval?
Handó Péter: Füstbe ment
Már reggel úgy ébredtem, hogy afféle vénszivarosan totál televan a szivarzsebem. Meg is jegyeztem magamnak: ezt kapd ki, haver, már megint milyen ergya ez a napkezdet! Itt ma minden füstölögni fog?
Handó Péter: Naplemente
Megfoghatatlan illatot árasztott azon a vidéken a föld. Orromban még ott dolgozott az eső mosta levegő üdítő tisztasága, miután a tikkasztó hőség pora visszaverődött a talajra néhány kilométerrel elébb, de ott, ahol naplementekor pihenni megálltam, már ismét por borított mindent, lépteim…
Handó Péter: Szabadlesen
Kiült az őszi kertbe figyelni a kopaszodó fák koronáján át a varjak vonulását, belefeledkezni az égbe, a csöndet törő károgásba, egy kicsit úgy lenni, mint aki nincs.
Bence Erika: Ha egyszer… (Handó Péter: a játékot egyszer)
Ha egyszer tényleg általános érvényűvé válna az irodalom – legyen szó bármely nemzeti közösség kultúrájáról (bár itt és most magyar reprezentációról van szó) – sokféleségéről, rétegezettségéről, különböző létformáiról és változatairól szóló elképzelés, ha ezen alapulna egy korszerű kultúrpolitika, a Handó-kötethez hasonló…
Handó Péter: Tyúklépésben
Hé, bátya! Hová vonszolja kötőféken azt a tyúkot?
