Leestem.
Kicsit ültem fenn az ágon.
Hinta volt.
Oly jó volt ringani,
sátor alatt, védve,
nem gondolva viharra, szélre,
nem viharleső létem,
oly jó volt,
hogy éltem.
Lassan köd ült a tájra,
már a híd se látszott,
szürkébe hajlott a reggeli égbolt,
s tiport, zúzott
valami ismeretlen ismert,
mert megingott a hit,
mint fűz, hajlott újra és újra,
és míg ültem az ágon,
ringatásra vágyva,
ledobott magáról,
ó, én szegény árva.
Leestem.
Csobbanás a tóba!
Verdesem a szárnyam,
lég után kapok,
hiába.
Apró testem merül.
Emelj fel kérlek,
vagy hagyj magamra,
elsüllyedni
végleg.
Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?