VERS

Nagy Csaba: Legyen…

1.

Nézem az arcokat.

Talán a múltunkat

mutatja,

vagy épp a jövőt –

sejteti?…

A három alak

–  csaknem mezítelen –   

Az első arc

az ég felé tekint,

s mintha imát

mormolna,

bocsánatért

esdekelne.

A másodikat alig

lehet megfejteni,

lehajtott fejjel

mégis a

lélek után kiált.

A harmadik

még a halálakor

is gúnyos.

2.

S ott áll a kereszt,

nyirkosan, a halál

leheletétől bűzlőn.

Tövében a megvető

és szánakozó

arcokkal.

Ki közönnyel áll ott,

ki zokogva,

bánatában

összerogyva,

ki pedig véres

parancsot teljesítve,

lándzsával a kézben

néz fel…

Az anya –

fájdalomba öltözve.

Minden

ecsetvonása készül

a tragédiára.

A könnyes szem,

és a csók a lábfejre.

A fiú –  

aki utolsó

megfeszített

erejével

lehatja fejét,

anyjára néz, és

így szól.

Legyen úgy,

ahogy ŐK

akarják, hisz

nem tudják mit

cselekszenek.

Nagy Csaba verse legutóbb a Szöveten: