TÁRCA

Rigó Tibor: Hóból az angyal

Már két napja hullt a hó, megállás nélkül fújta, kavarta a decemberi szél a porhavat. Éles szemcséi, mint a tű fúródtak Béla arcába. Mennie kellett, segítséget kellett kérnie, anyja nagyon beteg. Múlt héten engedték haza az onkológiáról, ám most újra erős fájdalmai vannak. Néha önkívületlen állapotában félrebeszél.
A legközelebbi falu három kilométerre van a tanyától, egykori TSZ-lakásukban már rég nincs áramszolgáltatás. Apja az állattenyésztésben dolgozott, ő kapta a kétszobás házikót. Sajnos két éve halt meg egy balesetben. Az akkor alig tizenhárom éves fiúcska az anyjával maradt.
A rák a tüdejét támadta meg, egyre gyengébb, arca már teljesen szürke. Két órába telt, mikorra bekopogtatott a falu első házának ablakán Dezsőhöz, arra kérve, hogy riassza a mentőket. Fél óra múlva a házuknál voltak, de mire Béla hazaért, az orvos már a papírokat írta. Anyja az ágyon feküdt leterítve.
– Sajnos meghalt, nem tudtunk már rajta segíteni. Kivel élsz itt?
– Anyámmal éltünk ketten – mondta a csontig átfagyott fiúcska.
– Nincs senki, aki magához vehetne?
– Nagyanyám a városban él, lehetséges, hogy magához vesz majd – szipogta a fiú.
– Meg kell várnunk, míg édesanyád testét elviszik. Beszélj nagyanyáddal mielőbb, a temetést is intéznie kell valakinek, és kötelességem jelenteni a gyámügy felé, mivel még kiskorú vagy.
Karácsony előtti napon temették Béla anyját. Nagymamája eljött és elintézett mindent. Bélát is magával viszi a városba. Csak annyit kért a fiú, hogy a karácsonyt még engedje meg, hogy itthon töltse, hadd búcsúzzon el édesanyjától.
A temetőt vastag hótakaró borította, minden sírra rászórta a tél fehér hószirmait, olyan volt, mintha egy óriási oltárterítővel takarták volna le a sírokat.
Béla kora reggel kiszökött a házból, és késő délutánig a temetőben volt, nagyanyja kétségbeesetten kereste egész nap. Mikor a temetőben rátalált, lába a földbe gyökerezett a látványtól. Lánya sírja felett embernagyságú angyalszobor állt, arca akár a lányáé.
– Úristen! Mi ez, Béla, ki csinálta ezt az angyalt?
– Én csináltam, ez az én ajándékom édesanyámnak – mondta a vacogó fiú. – Kár, hogy majd elolvad, de nézd, nagymama, az én anyám sírja most a legszebb a temetőben. És tudom, hogy látja, csodálja, amit tőlem kapott.
Béla tehetséges faragó volt, esténként saját készítésű játékokkal, szobrocskákkal játszott. Édesanyja mindig csodálta a tehetségét. És hiszem, a hóangyal vigyázza édesanyja álmát.

Rigó Tibor legutóbb a Szöveten: