VERS

Rigó Tibor: [Karácsonyt várok rég…]

Karácsonyt
várok rég
szobámba
erdők illatában
megfürdetett aprócska
zöldfenyőt
én reá akasztanám
a szívem szökőkútjából fel-feltörő örök reményt
lelkem hófelhőiből
porhóval szórnám
elé térdelnék
közben
elgondolkodnék azon
hogy vajon mit is mondanék
anyámtól rám maradt
Mária-szobor
kő könnyeit letörölni
úgy sincs elég szavam és
erőtlen a két kezem hogy gyáván
kidobjam azt
ám egy kisded
álmait mesébe szőni
erőt adhat még
az én
jóságos uram
penészes harangnyelvem
talán
közben meg-megbotlana
de fölé hajolnék
vigyázva álmát és
szinte
csak magamnak
súgnám
kisfiú álmodj a földre
örökké tartó szép tavaszt
vértől átázott korhadó keresztfád
ne bántsa többé álmomat.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: