Harangozó Dávid László: Télszemle

Hajnalban lehullt a hó.
Fagyott volt az utca.
Ráolvadt sűrűn, mint
por az üres polcra.
Hajnalkor lehullt a hó.
Az ágra fagyott pelyhek
megnyugtatták a nehéz sorsú
fákat. A fülükbe súgták,
hogy a tél már nem lesz hosszú.
Hajnalban lehullt a hó,
bekente a görbe fák hátát,
elfedte a sarat, bekente
a tetőt, elcsúsztatta a pávát,
mely az utcán jár és kényesen
lengeti színes tollazatát.
A villanykaróra tapadt,
elbújtatta a rozsdát.
Mint megváltó hullt közénk,
ez a sok formás pehely.
Igazán tél lett. Egy napra
lefedte a földet, hogy pihenj
a tájban, szántsd a képzeletet,
fess önálló képeket,
és a gondba, mint egy pohár vízbe
visszafojtva, kedveld meg az életet.

Harangozó Dávid László verse legutóbb a Szöveten: