Ha tenger, akkor kövek
ez adassék csak meg neki
egy kékfestő fakuló műhelye
a horizonton két elem elegye
sziklák barna bársony kamásliban
kagylók, csigák éle, szabálytalan locsogás
egy sanda sirály a szomszédban félrehajtott
fejjel nyugtázza: összeillő páros vagyunk.
Vitrinbe zárt külön világ a parti sávban.
A csábos mosolyok, pimasz vigyorok, eltorzuló, kisimuló vonások
elmaradt találkozások. Humanolaikus.
Nem lesz már idő, sem alkalom Psyché asszonyságnál
kis tereferére, bölcs kavargatásra.
Sziklája az ő sziklája.
Örökös marad benne a sirály szemével látott emberi arc.
Vikor Györgyi verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?