Hiába várom vissza türelmetlenül
pedig
minden porcikám remeg már
legbelül
kusza idegszálaim is
pattanásig húzva
mint a házaló zenész cigányok gyantás
hegedűhúrja
bár a dal itt bennem és
a feszes madzaghúron is ugyanaz
hasztalan várom
nem küld az ég nekem már
több tavaszt
őszi kopár fáimon
szélben táncoló
ezüstös pókhálók
mint vénülő fejemen az őszült hajpamacs
elnézem és közben
megremeg a vállam
versben siratok már el
minden tovaszállt szép tavaszt
rég voltam kamasz szerelmest játszó lángoló siheder
elhittem hogy illatos minden kis virág
nem hordtam akkor még
száz tőrt
szívemben idebenn
íme már a téli est dermeszt
jégkézzel öleli álmodó lelkem
ülök csak szótlan most megtömném
ha volna még pipám
a felszálló füsttel
gyermekként játszón
feledni tudnám
hogy
elfogytak ajkamról sorban már az eget döngető lázadó imák.