VERS

Rigó Tibor: [Felherdül bennem a határ…]

Felherdül bennem a határ
hol esténként félve lépdesem
hű társként magához ölel olyankor a magány
mondd kihez mész ismét
csupán magamtól kérdezem
hisz nem vár ott senki
az Isten is elaludt
talán
kérdéseidre ezért nem tudnak felelni
ezért oly kopárak mind
itt a fák és
ha felnézel a beborult égre
ott is csak anyád könnyes két szemét láthatod
ahogy épp imákat hazudik félve
és
közben kezedbe adja
a ránk maradt kopott vándorbotot
erigyj csak gyermekem
susogja halkan
menj csak el
hisz bántanak dalban
versekben gúnyolnak
és leköpnek reánk
menj fiam erigyj el innen
láthatod mily csúf itt már
a világ
lám az esőcsepp lehull és
a föld mohón elnyeli
páraként száll majd az égre fel
ki megbánt majd fiam
az Isten azt megveri
csak ne ébreszd átkokkal haragját soha fel
hó olvad egyszer tavasz jő és
kivirul meglásd ismét a határ
ne nézz már soha az égre fel
ne lássad hogy sír nagy esőket érted
a földre le
jó anyád.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: