A szerelem létfontosságú elemeinek szétbontása
berobbantja havait
szívünk pitvarába
szerelmünk szilánkjaitól
vérző lábnyomok vezetnek
egy istentelen vak világba
hol tisztességet kavar a szél
és emlékekinktől repedezik meg
a mozik filmvászna
mint Mona Lisa titkos mosolya
vagy a kíntól való vicsorgása
oly bizonytalan
az egész mit az ember még a másiktól várna
oly könnyen semmibe vész
a vastapssal visszahívott tavaszunk már mit sem ér
hisz lelkünkben jeget hízlalunk
örök tél mi a hűségért jutalmunk
de a vér mi megfesti az ajkunk
még
csókot kér
mint az éhségtől
hangosan korgó gyomor
vagy mint a megrepedt tenyér
még remél
hogy egyszer tán
véget ér a tél.
Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?