KRITIKA

Bence Erika: Egy talált nyelv továbbíródása (Debreczeny György versekötetéről)

Debreczeny György: nincs semmi, Tandori úr
(Tandori-kollázsok)

Akik ismerik Debreczeny György eddigi életművének alakulását; állandó olvasói, akik olvasták korábbi versesköteteit (többek között a 2019-es Thomas Bernhard-breviáriumot), illetve gondolatok T. D. halála napján című, 2013-ban és később is (több lapban, felületen) megjelent versét, többet tudnak azoknál, mint akik nincs semmi, Tandori úr című legújabb könyvét veszik először kézbe. Útmutató argumentumot jelenthet az alcím, Tandori-kollázsok, illetve a fülszöveg, amelyből kiderülhet, hogy Debreczeny és Tandori – noha személyesen sohasem találkoztak – jól ismerték egymást, telefonon beszélték meg, és levélben írták közös szonettjüket, a „levélszonett”-et.

Tandori Dezső halála napján új értelmet nyertek korábbi jelentések Debreczeny György költői világában. A levélben elkezdett, de befejezetlen szonett egyrészről véglegesen torzó maradt, míg a másik fél számára  nemes kihívás lett: be kellett  (volna) fejezni a verset, tovább kellett (volna) működtetni egy nyelvet úgy, hogy közben eredetisége, „tandorisága” megmaradjon, ne módosuljon: „Próbálj meg úgy írni mintha napoznál / és csakugyan / dolgozom tovább ezekkel a / költeményekkel” – szólítja meg önmagát (vagy idézi Tandorit?) a lírai beszélő, miközben a „hogy én hogy ő / hogy én s ő” (Úgy írni mintha napoznál) nehezen feloldható problémájával szembesül.

Olvastam több korábbi kötetét, írtam róluk kritikát, szerkesztőként követhettem Debreczeny költői opusa utóbbi néhány évének alakulását; e kötetét is már kéziratos formájában ismertem. Mégis meglepett és elgondolkodtatott, hogy a megjelent könyv nem tartalmazza a szerző kéziratban még meglévő előszavát, amelyben a kollázsversek létrejöttének alapélményét, a Tandori Dezsővel való ismeretség történetét mondja el: az élményt tematizáló gondolatok T. D. halála napján is csak a 135-ik oldalon, a könyv hozzávetőleges kétharmadánál jelenik meg. Emiatt mindjárt el is bukik elsődleges olvasói előfeltevésünk, hogy a Tandori-kollázsokat tartalmazó versesköteta megkezdett és torzóban maradt közös levélszonett befejezése lenne; esetleg a megkezdett poétikai diskurzus, a hiányossá vált „négykezes” végigvitele kísérletéről szól: az elkészült szonettről. Mert egyetlen szabályos szonett sincs Debreczeny György nincs semmi, Tandori úr (Tandori-kollázsok) című/alcímű ciklusának versei között, mi több, szabálytalan, vagy hozzávetőlegesen hasonló is alig; úgy tűnhet, „valahogy megszakadt a kapcsolat”, hogy aztán végül ráébredjünk: „mégsem”, csak szekunder színtereken, mások, így Thomas Bernhard olvasatában folytatódik: „miatta olvastam aztán végig /Thomas Bernhard regényeit elbeszéléseit / írtam kötetnyi Thomas Bernhard-verset” (gondolatok T. D. halála napján).

A szonettírás elhalványuló és megszakadó történetéhez képest felerősödik ugyanakkor a Tandori-olvasás poétikai eljárása Debreczeny költészetében. A kimaradt szerzői jegyzetben például azt is elmondja, miképp születtek a kötet versei:

„Igazi nagyságával, mérhetetlen munkabírásával és sokoldalúságával mégis halálakor szembesültem igazán. Aznap, 2019. február 13-án épp egy könyvtáros továbbképzésen voltam a Budavári Palotában, ott ért halálhíre. Még aznap megírtam az első verset, a gondolatok T. D. halála napján címűt, s elhatároztam, készítek megemlékezésül néhány kollázst a műveiből. Fogtam az itthon fellelhető Tandori-köteteket, s munkához láttam. Öt-hat kötetében lapozgattam a székem mellé készített hokedlin, s egyre csak készültek a kollázsok. Később könyvtárakból is kikölcsönöztem jónéhányat, de végül a Digitális Irodalmi Akadémia jelentette a legnagyobb segítséget. A néhány kollázsból végül száznál is több lett, fél év kitartó munkájával.”  Vagyis Tandori-szonettet írni nélküle lehetetlen. Viszont köteteit, verseit és verscímeit „továbbgondolja és -írja”, folyamatosan történő verstörténetként „tartja életben” Debreczeny György lírája, benne a  kollázs, amely a 21. század elejére „világmentő” lírai műfajjá nemesült költészetünkben: művelői (mint Debreczeny is) a részeire hullott egész újraalkotásában tevékenykednek. Lehetetlennel próbálkoznak. Talán, a Tandori-szonett is így maradhatott állandóan megtörténő jelenségmivoltában fenn: képek, részek, sorok és címek „összeszerkesztésében”.

A gondolatok T. D. halála napján valóban hangsúlyos cezúra a kötetben:  a 70-ik vers a 118-ból. Arra mutat rá, hogy a két költői opus közötti poétikai diskurzus első, a példakép halála előtti időszaka épp annyira fontos, sőt, erősebben ihlető motívum, mint az emlékezés gesztusa Debreczeny versírásában. Ami előtte van: eleven párbeszéd, ahonnan folyamatosan kibeszélnek a Tandori-mondatok, akár úgy is, hogy egy telefonbeszélgetés töredékei emelkednek ki tipográfiailag is a költeményből, akár az idézés és az összekollázsolás változatos eljárásai révén.  

Olvasás közben szinte lehetetlen azonosítani az utalások, hivatkozások, címek, motívumok, Tandori-sorok és -töredékek számát, eredetét, forrását, mibenlétét: ugyanakkor állandó igénnyel forr, alakul előttünk egy áthatolhatatlan sűrűségi poétikai szövevény: hol egy-egy szó (madár, szárny, pont. sohamár etc.), szókapcsolat (ami lehet, talált tárgy etc.), címek (mennyezet és padló, járó beteg etc.), motívumok, képek (verébtoll, -szar, madárcsicsergés, Tandori-sapka), Tandori-sorok és átköltések, de jelölt idézetek („határ vagyunk hasonul hasunk a hátunkhoz” – tegyük idézőjelbe) hozzák működésbe   Debreczeny György aktuális költészetében a grandiózus pretextust.

Felmerülhet bennünk a kérdés, többet jelent-e annak az olvasónak a nincs semmi, Tandori úr, aki a pretextusok hálózatát, Tandori Dezső opusát is „elég jól” ismeri – aki ráismer a primer nyelv működésére a Debreczeny-versben is. Nehéz lenne megmondani. Én ugyanis e verseskötet olvasását nyelvi kavalkádként éltem meg, melynek során eltekintettem a hivatkozások és idézetek közötti rendteremtés eljárásától. Hagytam magamat sodortatni a verssorok által. És néha megjegyeztem: „igen, most T. D. beszél”. Íródik tovább egy nyelv…

A nincsen semmi, Tandori úr küllemét tekintve is míves kötet, ami nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy könyvészetileg „szépen szerkesztett”, hogy esztétikus, hanem hogy képi anyaga, Mihály Ádám rajzai is jelentések szolgálatában állnak, megragadják egyrészt a Tandori-világ motívumait, másrészt felismerhetők rajtuk Debreczeny György nyelvének képisége: termékeny diskurzusban állnak mindkét költői opusszal.

A kötetborító hátoldalán a 118-ik, egy egysoros Debreczeny-vers (egy hírlapi töredék szó szerinti átírása és kontextualizálása) zárja a két versenyelv közötti alkotói párbeszédet:

„eltűnt 247 millió veréb Európából” (hommage a Tandori)

(AJ Téka, 2021)

A könyvismertető a Napút Online felületén jelent meg:

http://www.naputonline.hu/2022/07/04/bence-erika-egy-talalt-nyelv-tovabbirodasa/

Bence Erika