VERS

Márkus László: puszi

mint falevelek a késő őszi szélben,
lelkem tornácán magányos éjben
megannyi színes emlék kereng
mint tarkaruhás manósereg
meg-megülve
kupacokba gyűlve
némelyik olykor
kikacsint a porból
jeleket vetít a falra
mikor unottan nézek arra
hogy milyen volt egykor a tér
hol csókot csentem én
félénken mint gyáva nyuszi
nem is csók volt csak egy puszi
mégis mily becses diadém
arcomon meglátszott a fény
mely szívemben gyúlt legott
bár akkor megtréfált a sors
víg őszre jött a csalfa tél
elhagytak egy snájdig síbajnokért