VERS

Vörös István: A mindent vivő szerelem

Gergely Beatrix felvétele

Lehet halott vagy élő,
lelkében szép a szép nő,
ki persze nem széplélek,
de szétvetik a szenvedélyek,

de összerakja a józanság,
de részegíti a valóság,
de egybekel a külvilággal,
és engem szeret külön lánggal.

És jégmezőként körbevesz,
ő a mérsékelt éghajlat,
a mediterrán őrület,

ha hallgatok, kihallgat,
ha beszélek, sose figyel,
megért az érzékeivel.

Vörös István verse legutóbb a Szöveten: