Home / Vers / Vörös István: A mindent vivő szerelem

Gergely Beatrix felvétele

Lehet halott vagy élő,
lelkében szép a szép nő,
ki persze nem széplélek,
de szétvetik a szenvedélyek,

de összerakja a józanság,
de részegíti a valóság,
de egybekel a külvilággal,
és engem szeret külön lánggal.

És jégmezőként körbevesz,
ő a mérsékelt éghajlat,
a mediterrán őrület,

ha hallgatok, kihallgat,
ha beszélek, sose figyel,
megért az érzékeivel.

Vörös István verse legutóbb a Szöveten:

https://www.szovetirodalom.com/2021/09/29/voros-istvan-covid-oratorium/

Egy hozzászólás a(z) “Vörös István: A mindent vivő szerelem” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük