VERS

Vörös István: A számítógép álma

(Gergely Beatrix fotója)

Ha megvalósul, és az ember
egybeépül vele, már valóban másik
faj lesz, előbb-utóbb kirobban
köztük és köztünk a háború.

A neandervölgyi küzdött így
dalokkal, ráolvasásokkal
a dárdával fölszerelt értelmes
ember ellen. Értelmes?
Fegyveres? Erkölcstelen?

De kinek lesz majd módja
a testkiegészítők beszerelésére?
Az új faj a módosak fatája lesz,
magát majd a világhálóra menti.

Erősebb lesz, mint a szegények,
jóval okosabb és hosszabb életű.
A jó győzelméről szóló mesék
helyére az ’okosabb győz’ fog kerülni.

Hullanak a versek, a regények,
mint a pestisjárványban hullott
az ember. Faust, mikor az ördöggel
szerződést kötne, összerogy,
szájából dől a vér.

Raszkolnyikov kabátja alatt
a fejszével, az öregasszonyhoz
menet, az utcán esik össze.
Josef K. pere félbemarad, mert egyik
reggel a gyanús személyt holtan találják.

Arany Jánost Nagykörösön éri a pestis,
előtte vérfoltos, üres papír. Celan a Halálfúga
írása helyett hal meg Bukarestben.
Persze a valóságba visszafelé nem
szivároghatna be a betegség. Pedig
beszivárog, csak felejtés lesz a neve.

A gépek nagy tudása felejtést hoz,
az emberi agy kiürül, az emberi lélek
befagy, az önsajnálat elpárolog,
a szellem kísért, az optimalizált
ember kihal egy áramszünetben.

Vörös István verse legutóbb a Szöveten: