a nappal belülről üres zsibbadt karokkal ölelem a semmit a semmit írom szorgalmasan vagy festem az öltöző meztelen tájat az ecset néha vastagon fog felváltva nyitogatom üvegszemem hájas szemhéjait így kisérletezem a fénnyel szembe vágtat az űr habzó szájjal prüszkölve nyerít hátán fehér célkeresztek szerteszét részegítő ál-hullák illata bódít kapaszkodót támaszt keresek ziháló tüdővel egy helyben szédülök minden szilárdan homályban lebeg a nappal kiürült görcsbe ránduló kezem üres
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
