Farkas Arnold Levente: eltakarja majd talán

szemirámisz második rajza
a kertről, volt ott egy üres kút,
fasiszták vagyunk mindannyian,
szánalmas vagyok és magányos,

mint azok a szavak, amikkel
tagadjuk a feltámadást, nincs
két egyforma sötétség, ősszel
megismétlődik a kárhozat,

az árnyék a fényhez szegődik
inasnak, a tévedés halvány
boldogsága a lehetőség,

nem tartozom közétek, naiv
vagyok, hazugságokban hiszek,
hazugságból építek verset

szemirámisz harmadik rajza
a kertről, vágyak szerkesztik
érzelmeimet, mint a szavak
hiányát a csönd, meglepő

dolog a boldogság, a papír
sarkában megbújó bokor,
tévedéseink árnyéka úgy
suhan el a fák között, hogy

megkarcolják az ágak a test
meztelenségét tavasszal,
az őszinteségnek is szabott

ára van, ez a motívum
eltakarja majd talán az őszt,
teremtését a teremtmény

szemirámisz negyedik rajza
a kertről, a halhatatlanság
lendülete megtörik, faág
karcolja a nyugati szoba

ablakát, az asztal homloka
betűktől ráncos, a föld anyját
az ég árnyékai rángatják,
tükör mögé illan a hála

illata, gyermekét ringatja
az árva, a boldogtalanság
hiánya lehet talán maga

a boldogság, ha a valóság
a csupasz kívánást akarja,
a csönd ruhája a szótlanság