áll a fiú nem szól hozzá
a tavaszi sokszínű zöld
nem simul hozzá a szél
akár a föld akár a víz
szilárd az üresség
kösziklákban az erek
áll a fiú mozdulatlan
porladnak körötte a nappalok
talán most lát először éjszakát
önzetlen későre jár
szótlanul
aztán előtte egy ház
holdsötétben égő ablakok
csábítják
a házban kopaszra nyírt falak
a falak is hallgatnak
egy temetőkert talán
végül megdörgöli a szemét
és megtörölheti-e a gyilkosét
a gyilkosét aki félti
életét