Köves István: A könyvek másképp égnek

A könyvek másképp égnek,
égnek is, meg nem is, mintha töprengenének közben,
az elparázslók védőn borulnak az alattuk
még sértetlen lapuló tán megmaradókra,
nem lobogva égnek, füstszag sem szállong felettük,
lomhán lángolnak, megadón omolva s fölpöndörödve,

könyvmáglya, mondják később,
utólag, mikor már minden elparázslott,
de akkor ott ezt a szót, máglya, nem mondja ki senki,
nem is gondolják annak a lábuknál szikrázó papírkupacot,

amikor égő könyvet látnak, megtorpannak az emberek,
mintha bajt éreznének, valami ősi veszedelmet, átkot,
megcsörgetik zsebükben a lakáskulcsaikat a férfiak,
a nők elvetélt magzataik lábujjacskáira gondolnak,
s a vihogó kamaszok a tűzbe köpik a rágógumijukat,

nem megy el mellette szótlan senki, nem tud elmenni,
kihúzkod belőle, tetejébe hajít még egy kötetet zavartan,
aztán csak néznek a lángokba meredve melegszenek,
szótlan-némán, akárha csak töprengenének mindahányan,
ellobbanó életükről, rángógörcsös álmaikról,

miközben a fejük felett ernyedt pernyedarabokat hord a szél.