Bauman Beatrix Bianka: Halt! Stoj!
Nem vagy süket, ha / hallod a falkaparást / a szemüregben.
Bauman Beatrix Bianka: Banális
rif-levest zabál a holló / a gyarló szobor mögött / szereti a kis száraz kóró / szereti bizony a dögöt
Bauman Beatrix Bianka: Kifli
egy pár kiflidarab elég-e a gyomorba / magad vagy: egyedül a bélhangjaiddal
Bauman Beatrix Bianka: Két haiku
Meghaltam tegnap. / – Úgy látszik: ezért esik / annyit az opál.
Bauman Beatrix Bianka: Te, az rum!
egy darab fa volt anyám, / mikor megfogantam.
Bauman Beatrix Bianka: Huszt-ámbra
Az a világ, mint cetnek az ámbra. / Megreped, reccsen, folyik a kráter
Bauman Beatrix Bianka: Remete
Költözz hozzám – mondta Pista –, szökjünk meg! – Hatvan éves vagy, én tizenhét – mondta Anna. Elsőnek meg akarlak ismerni, ne haladjunk annyira előre! Anna csendben ül a padon, gondolkodik az életén, meg hogy miért történik mindez vele. Fél, hogy…
Bauman Beatrix Bianka: Sub rosa
magas, jóképű 60-as. / nézem és rájövök, hogy / olyan nekem, mint a kegyes / óhaj.
Bauman Beatrix Bianka: Idegen kézben
elég, költő! / díj, díj… / minek? Ki vagy te?
Bauman Beatrix Bianka: Határmezsgye
rég voltam már a lágerben. hiányzik az a kopott deszka, amin egymást melegítettük átkarolva.
