Régóta foglalkoztatnak a háborúk. Minden részlet érdekel belőlük, de legfőképpen az élet a frontokon. Persze, ha ezt életnek lehet nevezni, bár tetszik vagy sem, ezek megtörténtek és történnek napjainkig.
Nem mondhatom, hogy a semmiből törtek fel ilyesfajta gondolatok. Ez egy folyamat, még mindig.

A romaságom és a holokauszt indította el a lavinát, és ennek gyermekkori előzménye van, hiszen már kisiskolás koromban szembesültem azzal, hogy roma vagyok.

A kirekesztettség pofonvágott, de nem bánom, mert cserébe kaptam istenhitet, missziót és elköteleződést.
Az utóbbi a romaság felé irányul.
Ami a holokausztot illeti, néha úgy érzem, én is átéltem. Én is falevél vagyok, akit sodor a szél ide-oda. Ő diktál. Vagyis csak azt hiszi, mert nem az a lényeg, mekkora súlyt nyomok egyedül, hanem hogy mekkora súlyt nyomunk együtt. Csakis így lehet győzedelmeskedni felette.

A másik pofon a zsidóság szenvedése. Eljutottam addig, hogy már nem a miértek érdekelnek, hanem a tenni akarás. Tenni azért, hogy ne tartsuk életbe a múltat, csak addig, ameddig megemlékezünk.

Ez a körforgás idézte belőlem elő a háborúk felé irányuló figyelmem, és szembesültem a halállal. A frontokon való élet, illetve a mindennapiság összeférhetetlensége sosem érdekelt. Azonban ahogyan egyre beljebb haladok, rá kell jönnöm, hogy nem összeférhetetlenek. Akárcsak a létezés és a nem létezés, mivel majdnem hasonlóak.
„Mégegy holttest? Ne már, olyan büdös és sáros vagyok!” – ez a halál körtánca az élettel.
Az is a mindennapiság része, hogy feltörte a bakancs a lábad, de az mégmindennapibb, hogyan ül le a katona enni, ha a hullahegyektől már nem fér el. Ha állva enne, úgy kényelmetlen lenne, de mivel ő is ember, így ennie kell. S ha nem eszik, kis idő múlva berobog a halálvonat.
Érdekes, hogy a mindennapi evés választja el a haláltól. Vagy a halál választja el a mindennapi evéstől?
Minden. Nap. I. Í, j, k, l, ly, m, n, ny, o.
„Egy, kettő, három, négy öt, hat, hét…” – számolod, hány nap van még fizetésig. Mindennapi. De az mégmindennapibb, ha egy katona megsaccolja, hány napja van még hátra.
Ha nem kapsz fizetést, lehet hogy éhen halsz. Ha a katonát eltalálja egy aknavető, meghal.
Ugye? A kettő összeférhetetlen, de mégis összeférhető. A végeredmény pedig ugyanaz: mindketten meghaltok.

Mit szeretnék én? Élni.