Juhász Zsuzsanna: Nyuszifül

Tőlem hívhatnák nyuszifaroknak is, mert tényleg szőrös, selymes, ezüstös az egész növényke. Próbálkoztam is már vele párszor, vagyis a fajtájával, de hiába.
                Nem maradt meg, de már muszáj volt valamit összeszedni, mert a gyerekek gyanakodni kezdenek odakint. Hogy valami nincs rendben velem, hisz’ ilyenkor már, nyárelőn megszokták, hogy hurcolászok ezt-azt haza. Hitvány ágacskákat, szél- és ember borította dugványt, cserepet, kaspót. Hát hoztam most is, sokadszorra a nyuszifülből, bár akarta a fene. De magához csalogatott az életrevalóságával, hogy kicsi, kicsike még, pár centire van a földtől és máris. Hosszú szárú virágot lökött maga fölé. Mintha erről szólna minden itt. Hogy aki kapja, marja az életet. Hogy gyorsan kell felnőni és gyorsan szaporodni. Hogy valójában sohase a világ gyorsult fel, hanem mi. Hogy elsőnek érjünk a forrásokhoz, félrelökve másokat. Csakhogy ezt szégyelltük bevallani. De attól még szinte belénk van írva, hogy félünk, eleszik előlünk a kenyeret. Idegenek, persze, idegenek, csakhogy mindig mi mondtuk meg, ki is az. Sőt, lassan, ahogy a foga nőtt, szava nőtt a saját sarjunknak, úgy kellett akár ellenünkre is. És nem véletlenül, nem görög dráma módra, hanem színről színre. Bergmani farkasszemet nézve apa a fiával, lány az anyjával. Mert ha szegényednek a források, ha a bőrödre ég a nincstelenség, az a nyerő, ha idegenné teszed a felmenőidet. Jó, tudom, a mieink nem ilyenek, ezt a nyuszifület még elültetem én is. De jó volna szólni nekik, hogy a gondoskodásom másokról véges. Hogy nagyon kell sikoltozni, jó hangosan annak a kitépett virággyökérnek, hogy lehajoljak. Hogy így hatvan felett, süppedvén lassan a sírba, nem szeretek már annyit gondoskodni. Legközelebb jó lenne megmondani nekik, de akkor egy világ omlana össze bennük. Bár ők egy másik nemzedék, ők azt tanulják, hogyan kell gondoskodni magunkról, hogyan kell legyőzni a vágyat a gyerekszülésre.
                Ahogy mi meg folyton pukkadásig eszünk. Mert minél szegényebbek vagyunk, annál kövérebbek is, mert bennünk a legnagyobb a félsz. Hogy holnap nem jutunk elegendő forráshoz.
                Hát gyomorszűkítő műtét kellene ide mindenkinek. Hogy a kecske is jóllakjon, káposzta meg maradjon. Mert a szűkítés is, a szűk gyomor is megadná a bizonyosságot. Hogy van, van elég mindenből.
                De nem híznánk meg, egy csöppet se lennénk zsírosak, kövérek.
                Csak ne mondjuk meg a gyerekeknek. Ezt a nyuszifarkat meg elültetem. Lefotózom, átküldöm, hadd örüljenek a drágák. Ja, hogy tele vagyok élettel, de te. Lehet, hogy van ilyen nevű virág is?              
                Naná, hogy van. De tuti, hogy ez a füles lesz a befutó. Ezt hagyja a klímaváltozás kiszelektálatlanul.
                Meg a tengerentúli gyerekeinket.