Fellinger Károly: Szfinx

Fellinger Károly

SZFINX

Malejkó Norbertnek

A mondat pontja kérdőjel pontjául
érzi magát, nyár van, lóg a nyelve a
Napnak, delet harangoz, árnyékot a
hűvösnek álmodott templomtoronyban.

Kifeszített, mozdulatlan felhőké
az ég, foltokban még látni a szelet,
madarat hesseget el az idő, a
legyet csapkodó költő, szárnyat verdes

torkában dobogó szívvel a múltnak.
A világ közepére száműzi a
távcsövébe néző látnok a vakon
született, parázsló igazságot. Még

van remény, a bontott emlék téglákról
vési le hűen a kötőanyagot,
a lelkiismeret majd beépíti
a téglákat a hallgatás falába.