
Kovács Jolánka
ARANYMOSÁS
Fellinger Károlynak
az ég gomolygó szürke kupoláját szegélyező akvarell-
foltok mögött csöndesen várakozik a békesség hogy
ha majd előlép úgy áradjon szét mint gyapjas kis
bárányok serege a letarolt mezőn ahol jövőre ismét fű
sarjad ám feketül az est csillagrendszerek között bolyongnak
a szavak figyel a Hold mely törékeny mint a porcelán
útra kel kék fénnyel benéz a költő ablakán kint álomba
szenderülten pihegnek jázminok angyaltrombiták a szél
végigsöpör a szántóföldeken mormolásába a göröngyök
közül könyvlapok suhogása elegyül lidérclángú lidérkék
lejtenek táncot a hantokon a tüzesember is arra oson
parazsat hint szét bőven s az hamuvá omlik össze hajnalra
izzó zsarátnok-csöppek rejtőznek langyos ölében szellő
lebben szikrák pattannak a felszínre szürkéből a vörös
a csillagok keskeny ösvényein a Föld felé cikáznak
a szavak bűvölet ez vagy gondolat-áradás a költő ír ég
és föld között lebeg a vers a lélek testcsele írja önmagát
tisztul az arc a Kis-Duna fénylő tükrében a föveny
maga a hithű hallgatás színarany csillámok őrzik sötétzöld
vízben a mesék mondák rigmusok a régi ház nyomát
Kovács Jolánka verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
