Soltész Dávid: jenga

egyre magasabbra érek,
már nem remélek,
se nem érek,
lélekhegeim miket
napokig dédelgetek,
mit mért meg a mérleg?
- magamat sem értem.
égbemászó jellem javul,
erősödik folyton,
ez sem tarthat örökké,
hisz összedől a torony.
fahasábjaim szétszóródtak,
ötvenkettő helyett
csupán kilenc áll,
összegezett jövőkép
a hamuval útra kél,
messzire elszáll.
három maradt, engem vár,
hogy újraépítsem életutamat.
szeretnék szeretni,
nem szeretve szenvedni.
bensőm, mint a jenga,
testem elfüstölt cigaretta.
térdepelve kúszni-mászni,
ennyi elég volt?
mélyebbre már nem kell ásni.