PRÓZAIRODALOM

Aranyi László: „Keféld meg a tanító nénit!” (18+)

 

Esküszöm, csúfabb nőt Földünk nem hordott a hátán Csillag Manci néninél. A végletesen elfajult, ördögi fantáziájú horror-kreáló sem időzött volna vele a sminkszobában: „ő úgy jó, ahogy van”… Hosszú, görnyedt pózna, aránytalanul megnyúlt, pókszerű végtagok. S ijesztően „ortopéd”, iguanodon-fejű. Brutális állkapcsokkal. Térd alá érő szoknyát hordott ugyan, ami összevissza lötyögött aszott seggén. Ma azt mondjuk az ilyenekre: „bizonytalan nemi identitású”…
Ő volt a halottöltöztető. (Kifingott felebarátaink „stylistja”.)
Időnként szemléltető elődadást tartott arról, miként bűvöli a hozzátartozók által választott ünneplőt a merev hullára. Térdével feszegeti a hajlatait, ízületeket ropogtat, s a végén valahogy rápréseli az ancúgot…
Kissrácként gyakran hallottam tőle: „keféld meg már a tanító nénit”… (Na, igencsak rút puro volt ám a tanerő is, kefélje a tatárképű Iljics…)
Amúgy édesanyám gyűjtött maga köré mindenféle különcöt. A virágboltban, ami hosszú-hosszú időn át elválaszthatatlanul összefonódott vele. Ott készültek a temetési koszorúk is. Előfordult, hogy ugyanannak készítette koszorúját, akinek két évtizeddel korábban a menyasszonyi csokrot…
Állítólag Manci néni művelt nő volt, csak elbutult a förtelmes mennyiségű piától. De ezt a melót ki tudná józanul végezni?
Mindentől függetlenül jószívű, angyali tisztaságú lélekként maradt meg emlékezetemben. (A „köztiszteletben álló” emberszabásúaktól viszont irtóztam…)
Akkoriban hajlottam rá, én is hasonló mesterséget választok, ha felnövök… Jó, jó, a halott undorító és bűzlik, de nem csöszmörög itt állandóan. S ami a legfőbb, nem jár folyton a szája… Ebből azt a konklúziót vonhatjuk le: az eleven rossz, a hulla jó!

Manci néni egyszer majdhogynem bezuhant az ajtón, s két kézzel nagy tálcányi franciakrémest egyensúlyozott. Az ajándékát.
– Ha nem fogadják el, rákenem az egészet a falra” – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
Igaz-e, vagy sem, ki tudja, de akkoriban rebesgették, az itteni „végső dolgokat” végzők megszabadítják a halottakat a rajtuk hagyott gyűrűktől, fülbevalóktól…
Édesanyám egyből szalajtott a presszóba, hogy hozzak Manci néninek egy jó rumos kávét. A régi, szép időben a kölyök is kapott piát mindenhol, senkit sem érdekelt, másnak viszi-e, vagy (horribile dictu) ő issza…
Igaz, útközben a forró, gőzölgő lötty felét elnyalogattam. Nehogy megártson szegény Manci néninek… Úgyis eleget piál…