Kelletlenül ocsúdom.
Ez még a földi siralomvölgy?
Vagy egy új világ?
Szilárduló, girbegurba körvonalai a tágult,
takonyszerű éjnek:
szokott helyén ébred a Teremtő, az örök rab…
Az asszonyság megint részegen húzza a lóbőrt,
időnként alvó állatként fúj,
széttárt csombjai tövében vicsorít a szőrös pofájú lyuk.
Bassza meg, újból itt…
Ahonnét jövök, ott nincs egymásutániság, nincs mért, vagy észlelt idő, csak nyugalomban, háborítatlanul lebegünk. Helyváltoztatásra sem kényszerít semmi. A tört, tisztátalan színek is belülről izzók, nem vetül külső fény rájuk.
Ahogy kilépek itthonról,
úgyis egyből lebasznak valamiért.
Aki mellettem áll a buszon, istentelenül büdös.
A kávé moslékszerű. A sajtos pogácsa korhadó fakéregként mállik. A közösségek vertikális
hierarchia-tengelyén felül a tábornok, alul a poros farkú baka, s tudjuk, a középszint a gyalázat… (Pán és Apollón dalnokversenyén Midasz a hivatalostól homlokegyenest eltérő véleményt alkot… Szamárfül a stigma…) Elfuserált világban kóválygunk…
Az emberszabású állat-szint alatt…
Kurtz úr nyüszög… (Távolabb vak, süket, néma nyomorékok.)
Bali Mihály állami ítéletvégrehajtó
két segédjével elindul Budapestről…
Aranyi László legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?