PRÓZAIRODALOM

Farkas Arnold Levente: A vodkásüveg

Pócsmegyer, húsz december tizenhat, szerda. Az első korty pálinka után a néma kertben az angyal lelke helyén üvöltő üresség tátong. A harmadik változat szerint üvöltő üresség mereng a homályos tükör talán, itt egy pillanatra mély levegőt vesz az illető, homályos tükörképe felé, fáj, mondanám, ha nem volna sóhajnak is beillő hallgatás a hallgatás. A nyelvtani szabályok felől nézve minden dolog viszonylagos. A semmi például keleten, ahol Jézus Krisztus születése előtt négyszáz esztendővel, nyugaton pedig néggyel, pozitív az, amin nevetni lehet, például kereszt, negatív pedig az, amin nem lehet nevetni, például nyugalom.

Szentendre, tizenhat június három, péntek. Panka, Lóci és Gellért új napra virradt a hajón. Megmosakodtak, felöltöztek, megreggeliztek, aztán elindultak szerencsét próbálni. Ne olyan gyorsan, apa, szól közbe Panka, meséld el azt is, hogy Gellért fekete ruhát vett fel, Lóci narancssárgát, én pedig lilát. Jó, ezt is elmesélem. Gellért olyan volt, mint egy varjú, Lóci olyan, mint egy narancs, Panka pedig olyan, mint egy padlizsán. Mint egy demizson? Nem, mint egy padlizsán. A kikötőben eléjük ugrott egy falragasz. „Berengár király fiát, Pemete királyfit, akit az egész birodalom tisztelve szeret, elrabolta a gonosz F és a még gonoszabb Álnév István, a két dünnyögő haramia. Aki kiszabadítja őt, és épségben visszahozza a királyi palotába, az feleségül mehet hozzá.”
Mármint a királyfihoz, kérdezte Panka. Csak nem a dünnyögő haramiákat akarja kiházasítani Berengár király, felelte okosan Lóci. Olvassunk tovább, javallotta Gellért. „A hős szabadító jutalmul megkapja fele királyságomat is. Aláírás: Én.” Mi az, hogy Én, kérdezte Panka. Persze a választ minden gyermek ismeri. Berengár király keresztneve az Én. Menjünk, szabadítsuk ki a királyfit, mondta Panka. Mire vettek három jegyet a trafikban, már be is gördült csilingelve az első villamos.

Pócsmegyer, tizenhat június négy, szombat. Csilingelve szálltak le az Óperenciás-tenger kalózai a Háromszögletű téren. Panka, Lóci és Gellért meglepve látta, hogy egy nénike át szeretne kelni az úton, ám a jelzőlámpa nem hajlandó zöldre váltani. Talán elromlott? Nem, sokkal rosszabb dolog történt: a gonosz F és a még gonoszabb Álnév István elvarázsolta. Gellért odalépett a nénihez, hogy az úton átsegítse, ám a jelzőlámpából áradó jeges varázslat a földre döntötte, még a ruhája is pirosra változott. Akkor Lóci nyújtotta a karját, hogy a nénike karoljon belé, ám ekkor a jelzőlámpán ácsorgó piros emberke elfújta a villamossíneken túlra. Pankának támadt egy nagyszerű ötlete: a zsebébe nyúlt, elővette repülő zsebkendőjét, ráült a nénivel együtt, és átrepültek az út fölött.
Az Óperenciás-tenger kalózai nem konyítanak a varázsláshoz, de a nénike táskájából zöld szemfestéket halászott elő, aminek segítségével Panka zöldre festette a jelzőlámpa piros emberkéjét. Sajnos azonban ez se segített, amíg ugyanis az álló piros emberke azt jelentette, hogy meg kell állni, az álló zöld emberke azt jelenti, meg szabad állni. Menj csak nyugodtan, mondta a nénike, majd én zöld sétáló lábacskákat rajzolok a zöld ácsorgó lábacskák helyére, azzal elővett egy sípot a táskájából, ezt fújd meg, ha veszélybe kerülsz, és odaadta Pankának.

Pócsmegyer, tizenhat június öt, vasárnap. Ahogy Panka továbbment, egyre zöldebb lett a ruhája. Egy zöld bokor tövében megpillantotta Pemete királyfit. Onnan ismerte fel, hogy nagyon hasonlított a falragaszra rajzolt rajzra. Hát te meg mit keresel itt, fennséges herceg, kérdezte Panka. Pemete királyfi akkor elmesélte, hogyan sikerült megszöknie a gonosz F és a még gonoszabb Álnév István valóságos fogságából. Szóval az úgy volt, hogy a két dünnyögő gonosztevő álomba dünnyögte saját magát, ám előzőleg elfelejtettek megkötözni, így aztán míg ők békésen hortyogtak, azalatt én könnyűszerrel kereket oldottam. Míg Pemete a szökését mesélte, visszaérkeztek a jelzőlámpához. Időközben sikerült a nénikének átfestenie a zöld emberke zöld lábacskáit.
Így aztán Lóci és Gellért is átkelhetett a zebrán. Hőseink kényelmesen elhelyezkedtek egy veszteglő konflisban, majd kisvártatva a királyi palotánál termettek. Berengár király megörült elveszett fiának, Pemete megkérte Panka kezét, ásó, kapa, nagyharang válasszon el benneteket egymástól. Úgy határoztak, hogy nyolc nap múlva tartják az esküvőt. Addig legyetek az Én vendégeim, mondta Berengár király.

Szentendre, tizenhat június hat, hétfő. Felvirradt a nagy nap, Panka esküvőjének a napja. Berengár király egész birodalma hivatalos volt a lakodalomra. Ott volt Berengár király és a felesége, Berengár Énné, a királyné. Ott volt Lóci és Gellért (mindketten ezen az esküvőn találtak párt maguknak, Lóci beleszeretett Llolyd király lányába, Csemerisz királykisasszonyba, Gellért pedig Ipszilon gróf hatodik lányába, Judora grófkisasszonyba), ott volt Jakab és Johanna, a két hosszúnyakú brontoszaurusz (már kilenc tojásuk kikelt), és ott volt a nénike is, akitől Panka a sípot kapta. Panka egyébként visszaadta a sípot a nénikének, mert végülis nem volt rá szüksége. Istók, a citerahoppsz együtt érkezett a tarajos griffmadárral. Egész este teát ittak.
Képzeljétek, a megjavult F és a még inkább megjavult Álnév István is eljött az ifjú pár tiszteletére rendezett bálba, ők dünnyögték a talpalávalót. Ott volt a meghívott vendégek között Menominosz népe, a memóriások is, akiket azért neveznek így, mert óriás termetükhöz óriás memória társul. Ott voltam én is, hajnalig roptam a táncot, bele is sántultam mind a két fülemre.

Pócsmegyeren lakik Gellért a Táncsics út huszonkettő alatt. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, ahogy Lócika lerajzolta, de úgy is lehet. Panka nagyot kacagott, amikor meglátta, hogy ez a sárga ház a ház, amelyikben Gellért lakik, fölötte két felhő lebeg, az egyik felhő egy kettesre hasonlít, a másik felhő pedig az egyikre hasonlít. Ez a paszuly meg kicsoda, aki itt áll a ház előtt, kérdezte Panka. Hát nem látod, mondta Lócika, ez itt Gellért, éppen gondolkodik, de nem lehet tudni, hogy kire gondol. Vagy a barátjára, Jópofa Talicskatolóra, aki egy kerti törpe, vagy a kecskére, a névtelen kecskére, aki egy kecske. Gellért szerint Jópofa Talicskatolónak négy neve van. Panka szerint ez nem igazság. Adhatna egyet a névtelen kecskének.

Átmentünk Zoliékhoz a zárt ajtón keresztül. A kutyák hátra mentek. Jópofa Talicskatoló megfordult, nyomozóruha volt rajta, mert pókok nyomát észlelte a kátyúban. Volt egy ikertestvére is. Az ikertestvérét Vörös Talicskatolónak hívják. Nem szeretem a temetéseket, mert aki meghal, nem eszik több cseresznyét. Jópofa Talicskatoló kalózokkal barátkozott. A kalózok elásták a kincsüket egy szigeten. A titkot egyedül a kerti törpe ismeri, még az ikertestvérének se árulta el, pedig az ikertestvére is kerti törpe. A kalózok aztán jó útra tértek. Elfelejtették a kincset azon a szigeten. A titokra se gondoltak többé, Jópofa Talicskatoló mindig mosolyog, ezért jöttek a pókok. A titok is elfelejti az ásót és a homokot.

Jópofa Talicskatoló elárulta Gellértnek a kalózok titkát. Jó nap ez a mai, ott lapult a zsebében a pergamentekercs, sárga kereszt jelöli a kalózok kincsét. Hogy jutunk el oda, kérdezte Panka, mert Gellért beavatta a titokba a testvéreit is. El kell mennünk a kert végébe a mélységes kúthoz, mondta Lócika, leereszkedünk a felejtés patakjáig, ott hajóra szállunk, aztán meg se állunk az Óperenciás-tengerig. Ott van a kalózok kincse. Mikor indulunk, kérdezte ismét Panka, éjfélkor. Mi a neve a szigetnek, ami rejti a kincset, kérdezte Gellért a testvéreit, mert ő még nem tudott olvasni, Sehol-sziget, mondta meg Panka. Ne felejtsünk el fogkefét vinni magunkkal, figyelmeztette testvéreit Lóci.

Háború az, ami ki szokott törni, például székláb. Jópofa Talicskatoló, az édenkerti törpe, megváltoztatja nevét, ha kitör a hajnal. Gellért ismeri a titokzatos kerti törpe titokzatos nevét, de nem árulja el, titokzatos módon tud titkot tartani. Hívja a testvéreit is, gyertek, segítsetek, van olyan titok, ami nagyon nehéz, én még csak hatéves vagyok. Éjfélkor a kerti törpe áttolja a talicskáját a Táncsics út páratlan oldaláról a Táncsics út páros oldalára. A kert végében hallgat a mélységes kút. Vannak zenélő kutak is, mondja halkan Panka, a Margitszigeten hallottam egyszer énekelni egyet. Jópofa Talicskatoló a mélységes kút hallgatag vermébe világít. Lócika a kenderből font kötelet az égig érő fa kilógó gyökeréhez erősíti. Ez a kaland most elkezdődött.

Ereszkedjünk alá születési sorrendben, mondja Panka, és már ugrik is, hogy a kenderkötelet megragadja, amikor Jópofa Talicskatoló gyöngéden lefejti a gyerek kezét a szándékról. Ne haragudj, Panka, de én kétszázkilencvennyolc évvel korábban születtem, mint te. Így aztán a kerti törpe, a hercegkisasszony, a trónörökös és a kis herceg, ez volt a sorrend. A kötél végén várta őket a felejtés patakra kinéző varázskikötő. A felejtéspatak egy szó, mondja szemöldökét összevonva Panka annak, aki ezt a történetet lejegyzi. Bocsánat. Elfelejtettem. Megszomjaztam, mondta Gellért, legalább három pohár gyerekbort meg tudnék inni. Én pedig meg tudnék enni három egész vaddisznót, mondta Lócika.

Pócsmegyer, húsz július négy, szombat. Jópofa Talicskatoló ma elmesélte a történetét. Az Óperenciás-tenger egyik kis szigetén születtem, a Sehol-szigeten, kezdte. A maguk nyelvén a bennszülöttek Betszideghnek nevezik. Ez azt jelenti, a hallgatás völgye a felhők alatt, nagyon különös nyelv az övék. Egy hosszú sivatag szeli ketté a szigetet. Az ő nyelvükön a hosszú sivatag a vastag sivatag, de a vastag sivatag helyett azt mondják, sivastag. Ezt nem értem, szól közbe az egyik gyermek. Milyen hosszú a szakállad, kérdezi a másik. Ez a kérdés például az ő nyelvükön úgy hangozna, hogy mennyire vastag a szakállad, a hosszú szó helyett a vastag szót használnák. Érdekes, mondja a harmadik.

Pócsmegyer, huszonkettő augusztus huszonnyolc, vasárnap. Tegnap beesett hozzánk Gizi. Tavaly ment ki Portugáliába. Azóta nem láttam. Portóban él valami norvég mérnökkel. Izlandi vodkát hozott. Megittuk. Itt aludt nálunk. Azt mondja Gizi, hogy Portugália nem Magyarország. Valami cégnél dolgozik, számítástechnika, szóval fogalmam sincs, mit csinál, de pénze van. Ma találkozik Bécsben Haralddal, megnéznek az operában valami Puccinit. Kérdeztem, mikor jön újra, de nem tudja. A vodkásüveg címkéjén három mosolygó sellő tart egy evezős hajót. Ha hajléktalan lennék, elmennék délre, Firenzébe talán. Mert az ember úgy képzeli, hogy ott jó.

Farkas Arnold Levente legutóbb a Szöveten: