Márkus László: Páriák vagyunk

Páriák vagyunk saját életünkben,
magunk rekesztjük ki onnét magunkat.
Életünk ajándék. Így kellene elfogadni,
mit penitencia gyanánt mér ránk végzetünk.
Ágálunk tények ellen, és tetteink miatt,
melyeket szeretteink ellen követünk el.
Tán nincs is ellenség, kifordult lényünk
játéka csupán e kretén szélmalomharc.
Számkivetve élünk, hamis illúziókból
fonott kalácsot majszolgatunk duzzogva.
Feledünk mindent, hitet és reményt.
Lelkünkben örökös tél van, tavaszt,
nyarat és őszt sohasem látunk.
Sorsfordítónak elhúzhatnánk
e magunk szőtte. nehéz drapériát,
ablakot tárva a huncut világra.
Engedjünk be fényt, az apró örömöket,
a lábujjhegyen lopakodó szerelmet.
Csigaházunk börtönéből kibújva
dobjuk el lezseren páriaköntösünket.
Lubickoljunk bátran a mindent feloldó,
perzselő szerelem forrásában.
Ragadjuk kézen a tétovázó holnapot
s lehunyt szemmel csókoljuk serényen…

…lelkünk sebei gyorsabban beforrhatnak,
ha mint kígyó a bőrét, ledobjuk terheinket…

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: