Ványadt napsugár kúszik
ölembe s megül térdemen.
Velem bámul sárga buszt,
sivító mentőt és piros tűzoltót,
meg a fal mellett ácsorgó,
sápkóros prolit, ki némán
öblögeti olcsó sörével
a hétvégi munka porát.
Korábban szebb jövőt remélt,
csak nem jutott neki.
Belesavanyodott a mába,
mint ecetes hagymába
holmi aprócska halak,
melyek finomak ugyan,
de számukra sem adódott más,
mint szűk hely a dunsztosüvegben.
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?