Köddel érkezett,
mert a vihar mögött nyargalt,
csobbanás hangja várt,
szilaj robaj.
Felszálló hinta léte
felett hűs sátor,
híd, mi felemel,
áthord,
nem holmi lengő délibáb,
nem viharleső, félsz,
úri képzelet,
mert fűz az Együtt,
a közös élvezet.
Sorban,
míg nő a hegy,
a kilátó és a falak,
a romkocsmák torkából
hallik az iszonyat.
Egy kört, ide!
Mert nincstelen,
lassan foszló
a múlt szava,
és gúzsba köt
a kor, maga.
A perc matat.
A páternoszter halad.
Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?