11.
Márk fölállította a dobozát és átlépett a peremén. Lekuporodott. A doboz korábban beforgatott tetejét kihajtogatta, majd a fejére húzta. Hangos mormolásba kezdett. A pultos nőn hűvös borzadály futott végig. Imádkozik vagy átkot szór vajon? Bármit is csinál ez az ember, az nem e világra való dolog.
– Hol késnek már a rendőrök? – sopánkodott.
A keze ügyébe akadó első üvegről lecsavarta a kupakot és remegve meghúzta tartalmát. Majd újra és újra, míg bizsergést nem kezdett érezni a csontjaiban. Így megerősödve akart kilépni a bódéból, hogy összeszedje az ismeretlen öltözetét, ám két fiatal suhanc megelőzte. A semmiből bukkantak elő, összekapkodtak mindent és elfutottak. Kétségbe esve figyelte, merre tűnnek el. Újra látnia kell majd a csupasz testet, ha megérkeznek a rendőrök? Azokat a furcsa, stigmaszerű sebeket? Nem, nem akarja! Legyen már vége ennek a napnak!
Leroskadt a doboz mellé és sírva fakadt.
Hamarosan egy kocsival két rendőr érkezett. Álmatagon kászálódtak ki az ülésből. Megint egy ügy, ami nem is az. Bolhából elefánt. Egy hisztis és szemlátomást ittas nő zokog egy papírdoboz mellett. Nem ez az első vakriasztása, s nem is az utolsó.
Egyikőjük szondát keresett az övtáskájában.
– Elég a műsorból! Álljon föl és fújjon bele! – magasodott a pultos nő fölé a szondát szorongató.
Társa a gazdátlan pultot járta körül. Szemlét tartott. Belépett a bódéba és benézett a pénztárgép fiókjába.
– Itt minden rendben van. Bolondját járatja velünk – szólt ki a társához.
– Mi lesz? Mozduljon! – bökte meg a nőt a szondáztatásra készülő.
– Nem fújok bele. Vigyék el! Vigyék el! – verte meg öklével a doboz oldalát.
Márk fölnyögött, de hangját elnyomta az utca zaja.
– Fújja! – nyomta a nő orra alá a szondát. – Különben bevisszük. Aztán takarítsa el ezt a szemetet! – mutatott a járdán heverő kacatra és a dobozra. – Utána bezár és hazamegy!
– Nem – kiáltotta fejét rázva a nő. – Vigyék el! Vigyék el! – csapta a homlokát a dobozhoz. – Én ezt már nem bírom…
– Ezt a rengeteg szemetet szét tudta szórni? Meg minket is ide tudott ugráltatni? – belemarkolt a nő karjába, hogy fölállásra készteti, de az ellenállt. – Gyere már, hagyd azt a rohadt bódét! – kiabált a társának.
– Már egy gyönge nővel sem bírsz? – vigyorgott a másik, miközben előkászálódott a bódéból.
– Állj már föl, te rohadt szuka! – üvöltötte el magát a cibálásban eredménytelen rendőr, hátha ezzel gyorsít valamennyit a segítségére érkezőn. Hogy eredményre nem vezető szavait nyomatékosítsa, gumibotjával ráhúzott néhányat a dobozra.
– Mit szórakozol? A szóból úgyse ért. Be van baszva – s az érkező segítség előkapta fegyverét. Belepuffantott a dobozba, hogy látsszon, komoly intézkedés van foganatosítva.
A pultos nő golyósebességgel emelkedett föl, mint akiből az ellenállás mellett még a szesz is szublimált.
– Ennyi az egész – köpött egyet a tölténytől támadt lyukra. – Fújjad csak, aranyoskám, ha a rendőr bácsi azt mondja!
A pultos nő engedte, hogy a szájába nyomják a szonda végét. Belefújt. A szondás hosszan bámulta a teszt eredményét.
– Kettőegésznégy. Hót mák. Amit megivott, azt fogná egy ismeretlenre. Bevigyük?
– Minek? Zárjon be, oszt húzzon haza. A kocsiban megvárjuk. Már így is szarrá áztam miatta.
A nő vacogva mutatott a doboz mellett növekvő vörös víztócsára.
Handó Péter prózájának előző része a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?